Repülőgépet vásárolt az OTP

Vágólapra másolva!
Magánszemélyek számára is elérhetővé válik majd az a kisrepülő, amelyet az OTP Bankcsoport vásárolt a közelmúltban, mert az OTP Travel utazási iroda is használni fogja exkluzív útjaihoz. A Falcon 900 EX utastere 10 méter hosszú és 2 méter széles, hatótávolsága elérheti a 8.300 kilométert, sebessége meghaladhatja a 930 kilométert óránként.
Vágólapra másolva!

Az OTP Bankcsoport megvásárolt egy Falcon 900 EX típusú repülőgépet - erősítette meg Németh Miklós, a hitelintézet projektfinanszírozási és akvizíciós igazgatója szombaton a Népszabadság értesülését. A kisgép várhatóan júliusban érkezik Magyarországra. A vezető testület azért határozott a repülő megvétele mellett, mert a külföldi bankvásárlások előkészítése, az akvizíciós és az azt követő transzformációs folyamat, majd a későbbiekben a rendszeres szakmai kontroll munkacsoportok gyakori utazását teszi szükségessé.

A Falcon 900 EX beszerzése jelentős költségmegtakarítást eredményezhet, hiszen egyebek mellett a munkatársak elszállásolásának díja is kiiktatható - tette hozzá. Az igazgató előnyként említette az azonnali rendelkezésre állást, a repülőgép értékállóságát és a bérbeadásának lehetőségét. Ez utóbbit már fel is térképezte a cég: a szabad kapacitás egyharmadát multinacionális cégek kötik le, ami az igazgató szerint érthető, hiszen eddig ilyen típusú légijárművet csak külföldről lehetett bérelni. A kisgép magánszemélyek számára is elérhetővé válik, ugyanis az OTP Travel utazási iroda exkluzív útjaihoz használni fogja azt.

A korszerű kisgép megvásárlását a bankcsoport finanszírozta, a tulajdonosi és üzemeltetési feladatokat pedig a bank száz százalékos tulajdonában lévő, 1997-ben alapított Air Invest Kft. látja el - mondta Németh Miklós, aki egyben a társaság ügyvezetője is. A feltételezett több millió dolláros vételárat az igazgató nem kívánta kommentálni. A Falcon 900 EX utastere 10 méter hosszú és 2 méter széles, hatótávolsága elérheti a 8.300 kilométert, sebessége meghaladhatja a 930 kilométert óránként.

Profitot duplázott az OTP-lakástakarék/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20050609profitot.htmlA Moody|s felminősítette az OTP-t/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20050609amoodys.html