Kerüljük a kockázatos befektetéseket

2005.07.21. 12:18

Kerüli a kockázatos befektetéseket a magyar lakosság - áll a GfK Hungária felmérésében. Hazánkban a legkedveltebb befektetési forma a rövid lejáratú betét.

A magyar lakosság 72 százaléka egyáltalán nem fektet be, miközben Nyugat-Európában ez az arány 23 százalék - hangzott el a GfK Hungária csütörtöki tájékoztatóján, ahol a 17 országra kiterjedő, a Wall Street Journal európai kiadásával közösen végzett felmérést ismertették.

Az európai és egyesült államokbeli magánbefektetői szokásokról készült felmérés azt mutatja, hogy amíg az amerikaiak 24 százaléka részesíti előnyben a kockázatosabb - részvény, részvényalapok - befektetéseket, addig a nyugat-európaiak 9 százaléka, a magyarok 3 százaléka gondolja ugyanezt - mondta Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója.

A GfK Hungária igazgatója elmondta: a magyar lakosság által leginkább kedvelt befektetési forma a rövid lejáratú betét. Ez azt jelenti, hogy a befektetéssel rendelkezők harmada rövid lejáratú betétbe teszi a pénzét, a részvényt, illetve a részvényalapú befektetést 10 százalékuk választja.