31 ezerrel nőtt a mobil-előfizetők száma

Vágólapra másolva!
Júliusban 31 ezerrel, 8 millió 977 ezerre nőtt a három hazai mobilszolgáltató előfizetőinek száma. Ez az előző hónaphoz képest 0,4 százalékos növekedést jelent - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság. Júliusban több mint ötezren váltottak szolgáltatót.
Vágólapra másolva!

Július végére a 100 főre jutó előfizetések száma 89-re nőtt az egy hónappal korábbi 88,6-ról, illetve a tavaly július végi 81,7-ről.

Az év hetedik hónapjának végére a Vodafone piacrészesedése az előfizetésekből 20,38 százalékra emelkedett a június végi 20,20 százalékról. A Pannon GSM részesedése ugyanakkor 34,18 százalékról 34,17 százalékra, a T-Mobile Magyarország Rt.-é pedig 45,62 százalékról 45,45 százalékra csökkent.

A forgalmazásban részt vevő előfizetések száma júliusban 6 ezerrel, 8 millió 280 ezerre növekedett. Ebben az összehasonlításban T-Mobile Magyarország Rt. piaci részesedése 45,60 százalék lett a június végi 46,10 százalék után, Pannon GSM-é 34,27 százalék a júniusi 34,12 százalék után, míg a Vodafone-é 20,13 százalék, szemben az előző havi 19,78 százalékkal.

A három szolgáltató ügyfelei júliusban 5049 számot hordoztak a tavaly május óta igénybe vehető számhordozhatóság keretében. Eddig összesen 75 634 mobilszámot vittek másik szolgáltatóhoz, ebből 31 738-at hordoztak 2005 első hét hónapjában.