Októbertől enyhítenek a benzináron

Vágólapra másolva!
A kormány javaslata szerint október elsejétől 5 százalékponttal csökkenne a motorbenzin és a gázolaj áfakulcsa. Amennyiben az Országgyűlés jövő hétfőn elfogadja a törvénymódosító javaslatot, az üzemanyagok ára literenként 11-12 forinttal csökkenhet.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés elé hétfőn benyújtott előterjesztés a normál áfakulcs mértékét 20 százalékban rögzítené. Az indoklás tartalmazza, hogy a normál áfakulcs 25-ről 20 százalékra csökkentése indokolttá teszi azon százalékérték megváltoztatását is, amely az áfát is tartalmazó bruttó árból az áthárított adó összegének meghatározásához szükséges. A javaslat a "felülről számított" adómértéket 16,67 százalékban határozza meg.

Az előterjesztés szerint a törvénymódosítás október elsején lép hatályba: a 20 százalékos áfakulcsot az üzemanyagok esetén tehát ettől az időponttól, míg egyéb termékek és szolgáltatások esetén 2006. január elsejétől kellene alkalmazni.

A kabinet Gyurcsány Ferenc kormányfő kezdeményezésére hétfőn soron kívüli ülést tartott, hogy még aznap 13 óráig be tudja nyújtani az Országgyűlésnek az áfatörvény módosítását kezdeményező javaslatát.

Az ezt követő rendkívüli házbizottsági ülésen eldőlt, hogy a költségvetési és a gazdasági bizottság kedden foglal állást az előterjesztésről, az Országgyűlés pedig - a házszabálytól eltéréssel - jövő hétfőn tárgyalja a javaslatot, amelyről még aznap végszavaznak is a képviselők.