Elszállhat a költségvetési hiány

Vágólapra másolva!
Az Eurostat nem fogadja el az autópályák kiszervezése nyomán az idei büdzsébe befizetett bevételeket az eredményszemléletű egyenleget javító tételként. Lehetnek még meglepetések a tavalyi és tavalyelőtti hiányszámok tekintetében is. Elemzők szerint így nullára csökkenne a 2010-es euróbevezetés esélye.
Vágólapra másolva!

Az EU statisztikai hivatala szerint nem lehet elkönyvelni államháztartási bevételként az eurócsatlakozás kritériumainak vizsgálatánál használt uniós módszertan (ESA 95) szerint azokat a tételeket, amelyek az autópálya-építés költségvetésen kívülre helyezése nyomán befolytak vagy befolynak a büdzsébe - értesült több forrásból a Világgazdaság.

Ennek mértéke az idén legalább 178, legfeljebb 300 milliárd forintra rúghat, azaz a GDP 0,8-1,3 százalékát teheti ki. Így az idei GDP-arányos eredményszemléletű hiány a konvergenciaprogramban vállalt 4,7 százaléknál jóval magasabb, legjobb esetben 5,5, de akár 6 százalék is lehet. Ez esetben a 2010-es eurócsatlakozási céldátum megvalósítása igencsak kérdésessé válna.

Az idei büdzsé azzal számolt: úgy lesz a deficit a GDP 4,7 százaléka, hogy az autópálya-építés feladatát az uniós módszertan szerint költségvetési körön belülre sorolt Nemzeti Autópálya Rt. (NA) átadja a jelenleg költségvetésen kívül figyelembe vett Állami Autópálya Kezelő Rt.-nek (ÁAK). A tranzakciótól azt várták, hogy egyrészt a már megépült sztrádaszakaszok értékesítéséért bevétel folyik a költségvetésbe, másrészt pedig csökkennek a kiadások. Eddig az NA 178 milliárdot fizetett be a büdzsébe. Ezt a tételt az ÁAK kötvénykibocsátásból megtéríti az NA-nak, valamint a PM korábban azt közölte, hogy további bevételek származnak a piaci értéken történő elszámolásból, így összességében a bevétel akár 300 milliárd is lehet.

A Világgazdaság több forrásból úgy tudja, lehetnek még meglepetések a tavalyi és tavalyelőtti hiányszámok tekintetében is. Az Eurostat szeptember eleje óta minden tagállammal egyeztetéseket folytat a deficitről. Szeptember 26-án sajtóközleményt adnak ki a 2001-2004-es évek hiányáról a 25 tagállam mindegyikénél. A korábbi években gyakran előfordult, hogy a revideált adatok az előző évi deficitet illetően megváltoztak a korábban közzétett számokhoz képest. Arra is volt már példa, hogy több évre visszamenőleg módosították a hiányt.