Bush: Takarékoskodjunk a benzinnel

Vágólapra másolva!
George W. Bush amerikai elnök bejelentette, hogy hamarosan jelentős olajfinomítói kapacitás indul be újra Texas és Louisiana államokban, a két hurrikán miatti jelentős kapacitás-kiesést követően. Az elnök egyúttal felszólította az amerikaiakat arra, hogy takarékoskodjanak a benzinnel.
Vágólapra másolva!

A Mexikói-öböl térségében a Rita hurrikán elmúltával már napi mintegy 1 millió hordó feldolgozói kapacitás üzemel, és további közel 1,8 millió hordónyi újraindítására meglehetősen rövid időn belül sor kerül - mondta Bush.

A múlt heti Rita és a négy héttel korábbi Katrina hurrikánok miatt 5,4 millió hordónyi feldolgozói kapacitás állt le, aminek közel a fele már újraindult, vagy hamarosan újraindul az amerikai elnök szerint.

Port Arthurban a Valero és a Total cégek együttesen napi 500 ezer hordónyi kapacitású olajfinomítóiban mintegy egy hónapot vesz majd igénybe a helyreállítás. A ConocoPhillips és a Motiva két olajfinomítója komolyabb károkat szenvedett és áram nélkül maradtak. A két létesítmény együttes kapacitása napi 524 ezer hordó.

Az elnök bejelentette, hogy a Kongresszussal együttműködve keresik a lehetőségét annak, hogy növeljék az amerikai olajfinomítói kapacitást. Az Egyesült Államokban utoljára 1976-ban épült olajfinomító. Bush érdekes javaslatnak mondta az OPEC tag Kuvait felvetését arról, hogy olajfeldolgozót hozna létre az Egyesült Államokban.