Brutális fordulat a tőzsdén

Vágólapra másolva!
Kora délutánig rekordokat döntögetett a piac, ám a pénzügyminiszter költségvetési hiánnyal kapcsolatos bejelentése "brutális fordulatot hozott". Néhány részvény történelmi csúcsról zuhant. 
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,16 pontos csökkenéssel 23.078,47 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,80 százalékos gyengülés.

A 27,8 milliárd forintos forgalomban valamennyi vezető részvény gyengült, pedig a Richter és az OTP rekordot ért el napközben, a Magyar Telekom részvényei sem voltak öt éve ilyen drágák.

Farkas Róbert, a Magyar Takarékbank Rt. üzletkötője beszámolt arról, hogy kora délutánig rekordokat döntögetett a piac, ám Veres János pénzügyminiszter költségvetési hiánnyal kapcsolatos bejelentése "brutális fordulatot hozott".

A módosított költségvetési hiánycél felnyitotta a piac szemét, hogy a gazdaság az elkövetkező években nem úgy fog festeni, mint ahogy ezt eddig hinni lehetett - mutatott rá az üzletkötő. Szinte minden papírnál az eladás lett jellemző, főként a bankpapírok árfolyamai estek.

Legkevésbé a Richtert érintette a "zuhanás", hiszen a pénzügyminiszteri bejelentés hatására erősödő dollár jó a gyógyszeriparnak - mondta Farkas Róbert. Megjegyezte, hogy ennek ellenére az Egis azért veszített értékéből. Az üzletkötő szerint Veres János bejelentése hosszú távon is negatívan befolyásolja a piaci folyamatokat.

Kölkedi István, a Buda-Cash Brókerház Rt. üzletkötője ezzel szemben úgy látja, hogy a bejelentés hatása valószínűleg nem gyűrűzik át még az elkövetkező napokra sem.

Az OTP-részvények ára 200 forinttal 8.430 forintra csökkent, 9,5 milliárd forintos forgalomban. Napközben a papír ára elérte a 8.790 forintot is, ami az eddigi legmagasabb kötésár.

A Richter árfolyama 495 forinttal volt alacsonyabb, mint kedden záráskor, a papír záráskor 37.500 forintot ért, napközben új történelmi csúcsra, 38.400 forintra is emelkedett papír ára. A gyógyszergyártó részvényeivel 3 milliárd forint értékben kereskedtek. Az Egis 663 millió forint forgalomban 18.695 forintos árfolyamon zárt, ami 255 forinttal kevesebb a keddinél.

A Mol árfolyama 445 forinttal 22.605 forintra esett, az olajipari cég részvényeinek forgalma 8,2 milliárd forint volt. A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal 1.070 forintra csökkent, forgalma 4,2 milliárd forint volt.