A kamatdöntés a befektetői klíma függvénye

Vágólapra másolva!
A jövőbeni kamatdöntésekre egyre nagyobb hatással lehet a nemzetközi befektetési környezet változása és befektetői reakciója a belföldi egyensúlytalanságokra - mondta Járai Zsigmond.
Vágólapra másolva!

A magyar kamat csökkenhet, nőhet, vagy szinten is maradhat, mondta újságíróknak a hétfői tájékoztató után a kamatkilátásokat firtató kérdésre Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A jövőbeni kamatdöntésekre egyre nagyobb hatással lehet a nemzetközi befektetési környezet változása és befektetői reakciója a belföldi egyensúlytalanságokra - tette hozzá.

Az MNB se az olajárra, se a jövőre csökkenő áfára nem kíván monetáris lépéssel reagálni, ismételte meg a korábbi jegybanki álláspontot Járai Zsigmond.

Az idén a lakosság és a kis- és középvállalatok által felvett devizahitelek mintegy 3 milliárd euró forint keresletet támasztanak a devizapiacon, és ez tartja erősen a forint árfolyamát, mondta a jegybank elnöke.

Az állam által eddig kibocsátott 3,5 milliárd euró devizakötvény nem a devizapiacon támaszt forintkeresletet, mert az állam a befolyt devizát az MNB-nél váltja át. Az így kapott forintot az állam azonban elkölti és az így forgalomba került forintot a jegybank kéthetes betétjével sterilizálja.

Ez magyarázza a kéthetes jegybanki betét magas szintjét, amelyre az MNB a jegybanki alapkamatot fizeti. (Ez az alapkamat az utóbbi hónapokban egészen a legutóbbi időkig meghaladta az állampapír hozamokat.) Így a forint alapú állampapír kibocsátásának alacsony szinten tartása lecsökkentette ugyan az állampapírhozamokat, de a költség megjelenik a jegybanknál - fejtette ki Járai.

A jegybank elnöke kérdésre azt mondta, helyesebbnek tartaná, ha az állam nagyobb arányban támaszkodna a forint alapú állampapírokra a finanszírozásban.

A külföldi befektetők kezében levő forint állampapír állomány az első félévben nem változott, jegyezte meg Járai. Mint hozzátette: az, hogy nem csökkent, a külföldi befektetők erős kockázatéhségének köszönhető.

Bárki bocsátja ki az Állami Autópálya Kezelő által korábban felvett hitelét helyettesíteni hivatott külföldi kötvényt, az lenne helyes, ha a Nemzeti Banknál váltaná át a devizát forintra és az így nem jelenne meg a devizapiacon, mondta Járai. Hozzátette ez azon is múlik, hogy olyan intézmény legyen a devizahitel felvevője, amely jogosult az MNB-nél való közvetlen deviza átváltásra.