Kedvezményes hitel földvásárlásra

Vágólapra másolva!
A kormány 18 milliárd forint kedvezményes hitelt biztosít földvásárlásra, a felvehető hitel felső határa 50 millió forint - jelentette be Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Földalap (NFA) 100 ezer hektár állami földet értékesít a program keretében, a program kamatköltsége 600-800 millió forint. A kormány földprogramjának részét képező, hosszú lejáratú hitelkonstrukció 50 százalékos állami kamattámogatás mellett 3,5 százalékos kamattal vehető igénybe - mondta el a miniszter. Az 5-től 20 évig terjedő futamidőre felvehető hit el visszafizetésére 2 év fizetési moratórium van, amelynek során csak a kamatokat kell törleszteni.

A hitelfelvétel feltételei a földtörvénynek megfelelőek, egy gazdálkodó maximum 300 hektár földet birtokolhat, és legalább 5 éves gazdálkodói tapasztalattal kell rendelkeznie. Utóbbi feltételtől az úgynevezett fiatal, legfeljebb 45 éves gazdálkodók esetében, földhöz jutásuk elősegítése érdekében eltekintenek - tette hozzá Gráf József.

Nem titkolt része a programnak, hogy a magyar gazdálkodókhoz kerüljön a mostani árakon minél több termőföld, hogy megalapozzák vállalkozási lehetőségeiket - utalt Gráf József arra, hogy az unió rendelkezése szerint 7 évig vonatkozik moratórium a külföldiek földvásárlására, amit azonban 3 év múlva felülvizsgálnak, és akár el is törölhetnek.

A földért életjáradék program keretében eddig csaknem 19 ezer szerződés született, az életjáradék havi átlagos szintje 31.500 forint. A kormány a program negyedik szakaszát hirdeti meg, amelynek során 7.000 új jelentkezőre számítanak.