A kormány elkötelezett a 2010-es euró mellett

Vágólapra másolva!
A kormány elkötelezett abban, hogy a következő években olyan program valósuljon meg, amely 2008-ra teljesíthetővé teszi a maastrichti kritériumokat és így 2010-ben az euró bevezetését - közölte hétfőn a kormányszóvivő.
Vágólapra másolva!

Batiz András szerint lezártnak tekinthető az a vita, amely az elmúlt hetekben az euró bevezetésével kapcsolatban kibontakozott, és minden eddiginél egyértelműbbé vált: "nincs az egyensúlyban működő államháztartásnak alternatívája, az egyensúly, az igazságosság és a fejlődés kéz a kézben járnak" - mondta.

A miniszterelnök a hét végén megállapodott a két kormánypárti frakció vezetőjével abban, hogy nem terjesztenek elő olyan módosító indítványt, amely a 2006-os költségvetési javaslat kiadási főösszegét növelné - mondta a szóvivő.

Az idei, a GDP 6,1 százalékát kitevő eredményszemléletű hiány után a kormány elkötelezett amellett, hogy 2006-ra elérjük a 4,7 százalékos deficitet - tette hozzá Batiz András.