Impresszum

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Thaiföldön jelentős kormányzati kampány folyt annak biznyítására, hogy az országot megtisztították a madárinfluenzától, júliusban azonban újabb öt fertőzött egyedet azonosítottak. Hasonlóan járt Japán is, igaz, ott csak az állatokra veszélyes vírustörzsek jelentek meg a Nature szerint. Október közepén már Omi Sigeru, a WHO illetékese is azt nyiltkozta, hogy a jelek szerint Délkelet-Ázsiában sikertelenül próbálták megfékezni a kórt.