A többség a váratlan kiadásokra spórolna

Vágólapra másolva!
A teljes lakosságon belül kis mértékben csökkent a megtakarításokkal rendelkezők aránya - olvasható a GfK Hungária Piackutató Intézet csütörtöki közleményében. A jelentés szerint legtöbben a váratlan kiadások fedezetére gyűjtenek.
Vágólapra másolva!

A felmérés adatai szerint a megtakarításokkal rendelkezők aránya a szeptember-október időszakban csökkent az augusztusban mérthez képest. A lakosságnak mintegy harmada rendelkezik - a havi rendszeres kiadások fedezése után fennmaradó - pénztartalékokkal, azaz megtakarításokkal. Banki megtakarításokkal 72 százalékuk, míg nem banki megtakarításokkal 48%-uk rendelkezik.

A megtakarítással rendelkezők több mint kétötöde - pontosan 62 százaléka - nyilatkozott úgy, hogy megtakarításait forintbetétben tartja. Továbbra is népszerűnek mondható a készpénz, mint megtakarítási forma, hiszen a megtakarítással rendelkezők 26 százaléka nyilatkozott úgy, hogy tartalékainak őrzéséről ily módon maga gondoskodik. A megkérdezettek ugyanezen csoportjának 16 százaléka az életbiztosítást, 12 százaléka pedig az értékpapírokat részesíti előnyben.

Azok, akiknek van megtakarításuk, a legnagyobb arányban - 50 százalékban - a váratlan kiadások fedezésére való felkészülést említik a megtakarítási célok között. Közülük minden ötödik számára ez az elsődleges, a legfontosabb megtakarítási cél. A válaszok alapján második legfontosabb cél a gyermekek jövőjére való pénzgyűjtés. A ház-/lakás-felújítást és lakberendezést megtakarítási célként említők aránya 23 százalék, ezt követi a sorban a nyugdíjas évekre való tartalékolás.