Az EU-nak mérsékelnie kell agrártámogatásait

Vágólapra másolva!
A világ vezető kereskedelmi hatalmainak hétfői londoni tárgyalásaival döntő szakaszba érkeztek a világkereskedelem liberalizálásáról folyó megbeszélések. Továbbra is a mezőgazdasági támogatások leépítése a legnehezebb megoldandó feladat.
Vágólapra másolva!

A világ vezető kereskedelmi hatalmainak hétfői londoni tárgyalásaival megfigyelők szerint döntő szakaszba érkeztek a világkereskedelem liberalizálásáról folyó megbeszélések. További tárgyalásokra kerül sor kedden - és szükség esetén még szerdán is - Genfben, majd a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagországai december közepén Hongkongban részletes javaslatot terjesztenek elő egy új kereskedelmi megállapodásra.

Néhány ország máris a tárgyalások kudarcára figyelmeztet, egyesek szerint a megbeszélések sikere elsősorban az EU-n múlik.

A dohai kereskedelmi forduló keretében folyó tárgyalások 2001 vége óta folynak. Kulcskérdés továbbra is a mezőgazdaság, ahol a támogatások leépítése egyben a legnehezebb megoldandó kérdésnek bizonyult.

A kérdésben mindenekelőtt a költségvetése mintegy 70 százalékát agrártámogatásokra fordító EU áll nyomás alatt. Az, hogy az unió beadja-e végül a derekát agrárügyekben, továbbra is kérdéses, miután Franciaország és az Európai Bizottság közül már nyílt vitára került sor a kérdésben.

Az EU a múlt héten azt javasolta, hogy az agrárimportra vonatkozó átlagos vámot 46 százalékkal csökkenti. Az Egyesült Államok ezzel szemben legalább 54 százalékos csökkentést követel, és ebben más országok is támogatják.

A frontok között Peter Mandelson uniós kereskedelmi biztos áll, aki Franciaország szerint már korábban is messzemenő megértést mutatott a mezőgazdaság iránt. Mandelson azon fáradozik, hogy a tárgyalások fókuszába más ágakat, így a szolgáltatásokat és az ipart helyezzék.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előrejelzése szerint jövőre 7 százalékkal bővül a világkereskedelem, az idei évre várt 6,5 százalékos növekedés után. A WTO statisztikái szerint az idei lassulás a tavalyi felfutás után - 2004-ben 9 százalékos volt a bővülés - részben a fejlettebb gazdaságokban az üzleti és fogyasztói bizalom gyengülésével magyarázható.

A jelentés szerint az idei második negyedben az árukereskedelem a fejlettebb országokban fellendülést mutatott, de az Ázsián belüli kereskedelem és az amerikai import növekedésében lassulás mutatkozott.