Már 117 milliárdos profitnál tart az OTP

Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásoknál kicsit jobb harmadik negyedévi gazdálkodásról számolt be hétfőn az OTP Bank. A bankcsoport amellett, hogy jelentősen növelte bevételeit és profitját, még hazai piaci részesedését is bővíteni tudta. Nyereségességi mutatói azonban mérséklődtek.
Vágólapra másolva!

Elemzők 74,7 milliárd forint nettó kamatbevétel és 40,5 milliárd forint tiszta nyereség elérést várták az OTP Banktól, az idei III. negyedévben. A bankcsoport azonban túlteljesítette a várakozásokat és 74,834 milliárd forint nettó kamatbevételről és 40,959 milliárd forint tiszta nyerségről számolt be legfrissebb, a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn közzé tett gyorsjelentésben.

A pénzintézeti csoport a január elejétől szeptember végéig tartó időszakban 141,541 milliárd forint adózás előtti és 117,362 milliárd forint adózás utáni nyereséget produkált. Ez 14,2, illetve 12,2 százalék növekedés az előző év hasonló időszakában elérthez képest, és azt jelenti hogy a vállalkozás munkanaponként 726 millió forint bruttó és 602 millió forint nettó profitot termel.

A kamatkülönbözet a vizsgált kilenc hónapban 217,190 milliárd forint volt, 11,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A nyerséghez egyre nagyobb arányban járulnak hozzá a díj- és jutalékbevételek, melyek bruttó értéke 29,9 százalékkal 84,657 milliárd forintra, nettó értékük pedig 40,8 százalékkal 70,926 milliárd forintra nőtt a bázis- és a tárgyidőszak között.

A nyereséghez jelentős mértékben járultak hozzá a bankcsoport kül- és belföldi leányvállalatai. A bolgár DSK az ottani monetáris megszorítások ellenére 12,270 milliárd forint, a horvát leánybank 1,629 milliárd forint, a szlovák pedig 1,0167 milliárd forint tiszta nyereséget termelt. A román leánybank vesztsége viszont 1,005 milliárd forintot tett ki. A hazai érdekeltségek közül a Merkantil Bank 4,820 milliárd forint, az OTP Jelzálogbank 4,329 milliárd forint, a Garancia Biztosító 2,296 milliárd forint, az OTP Alapkezelő 1,941 milliárd forint profitot hozott.

Szeptember végén a bankcsoport Magyarországon működő pénzintézeteinek - az OTP Bank, a Merkantil Bank, az OTP Lakástakarék és az OTP Jelzálogbank - összesített mérlegfőösszege 4499,1 milliárd forint volt, így a csoport részesedése a hazai hitelintézeti rendszeren belül az egy évvel korábbi helyzethez képest 0,5 százalékkal 24,3 százalékra nőtt.

Az említett pénzintézetek teljes betétállománya elérte a 2429,1 milliárd forintot, ami a piac 26,9 százaléka, a hitelállomány 2342,7 milliárd forint, ami a piac 21,4 százaléka. Az OTP-csoport a háztartások betéteinek 34,8 százalékát, az önkormányzatiaknak 71,4 százalékát, a vállalatiknak 10,9 százalékát kezeli. A bankcsoport a lakossági hitelek 38,6 százalékát, az önkormányzatiak 51,8 és a vállalatiak 11,4 százalékát tudhatja magáénak.

A gyorsan növekvő bevétel és nyerség ellenére jelentősen mérséklődtek a bankcsoport nyereségességi mutatói. Az eszközarányos megtérülés (ROA) az idén januártól szeptemberig tartó időszakban - az előző év hasonló időszakában elért 3,81 százalék után - 3,45 százalék volt. A saját tőke arányos megtérülés (ROE) ugyanakkor 39,1 százalékról 32,7 százalékra mérséklődött.

Giczi József