A vezető részvények vegyesen teljesítettek

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,55 pontos csökkenéssel, 20.773,60 ponton zárt szerdán, ez az előző napi záróárhoz képest 0,01 százalékos gyengülés. Az Egis árfolyama a nap folyamán újabb történelmi csúcsot ért el, 22.450 forinton is forgott.
Vágólapra másolva!

A részvénypiac forgalma 17,39 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz viszonyítva.

Varjó Péter, az Erste Bank Befektetési Rt. üzletkötője szerint a gyógyszeripari cégek részvényei jól teljesítettek a szerdai kereskedési napon. Véleménye szerint ennek oka, hogy a dollár erősödése mellett gyengült a forint árfolyama, ez felerősítette a cégek jó III. negyedéves eredményének hatását. Az Egis árfolyamával kapcsolatban az üzletkötő emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban a gyógyszeripari papírt felminősítették.

Az OTP árfolyama 11,53 milliárd forintos forgalom mellett 9 forinttal, 0,13 százalékkal 7.200 forintra erősödött. A Mol árfolyama nem változott az előző napi záráshoz képest, 19.505 forinton fejezte be a kereskedést, a forgalma 1,88 milliárd forint volt. A Richter 1,26 milliárd forintos forgalomban 5 forinttal, 0,01 százalékkal 37.005 forintra erősödött. A Magyar Telekom 13 forinttal, 1,35 százalékkal 952 forintra esett, forgalma 371,5 millió forint volt.

Az Egis árfolyam nap folyamán újabb történelmi csúcsot ért el, 22.450 forinton is forgott, a kereskedést 22.200 forinton fejezte be, ez 550 forinttal, 2,54 százalékkal magasabb az előző napi záróáránál. Az Egis forgalma 843,516 millió forint volt.

A BUMIX 16,51 pontos emelkedéssel, 1.750,48 ponton zárt szerdán, a keddi záróárhoz képest ez 0,95 százalékos erősödés.

Az értéktőzsde áruszekciójában a búza decemberi elszámoló ára nem változott, 23.000 forint maradt, jövő év márciusára, illetve májusára változatlanul 24.450 forint, illetve 24.200 forint maradt. A takarmánybúza piacán a decemberi elszámoló ár is stagnált, 20.000 forint maradt, a márciusi továbbra is 21.800 forint. A takarmánykukorica határidős elszámoló árai 110-310 forinttal nőttek. A decemberi lejárat 150 forinttal 21.530 forintra, a márciusi 110 forinttal 23.710 forintra, a májusi 310 forinttal 24.910 forintra, a júliusi pedig 200 forinttal 25.500 forintra nőtt.

A napraforgó határidős elszámoló árai a jövő októberit kivéve nem változtak. A 2006 októberi termin 800 forinttal emelkedett 56.600 forintra. Az ammóniumnitrát ára jövő év januárra 49.800 forint lett, 500 forinttal magasabb mint az előző kereskedési napon.