Beindultak a karácsonyi csempészek

Vágólapra másolva!
A szezonalitás a csempészáruk terén is megfigyelhető, ugyanis karácsony közeledtével növekszik az ilyen módon Magyarországra érkező áru mennyisége. A határokon mostanában lefoglalt illegális termékek között megjelennek az izzósorok és más, karácsonyhoz köthető termékek.
Vágólapra másolva!

Ezekkel a termékekkel az is nagy probléma, hogy nem felelnek meg a magyar szabványoknak - mondta a Napi Gazdaságnak Sipos Jenő, a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szóvivője. A VPOP ezekben az esetekben a Fogyasztóvédelmi Felügyelőségnek is átadja az ügyet.

Az utóbbi időben változtak a csempészútvonalak, így sokszor fordul elő, hogy a Távol-Keletről érkező csempészárut először Nyugat-Európa nagy kikötővárosaiban teszik partra, majd onnan konténerekben juttatják el az ország nyugati határátkelőin keresztül Magyarországra. Egy hete a VPOP mélységi felderítő csoportja Győr közelében foglalt le másfél milliárd forint értékű csempészárut, amelynek egy részét karácsonyi szezonális árucikkek tették ki.

A hagyományos csempészáruk visszaszorításában is hatékony eszközöket vetett be a közelmúltban a vámhatóság. Az ukrán határszakaszon a VPOP nemrég fokozott ellenőrzéssel elsősorban benzincsempészek ellen indított harcot. Az ellenőrzés hatására magyar oldalon jelentősen megnőtt a benzinkutak forgalma.

Az ukrán határon azonban nemcsak a benzin okozza a problémát, hanem a cigaretta is. A vámosok naponta foglalnak le kisebb-nagyobb cigarettaszállítmányokat. Idén egyébként már 1,2 millió karton cigarettát kapcsolt le a VPOP, ennek nagy részét a keleti határszakaszon. A feketekereskedelem szigorú ellenőrzése következtében 3,7 milliárd forinttal nőtt a legális kereskedelem forgalma dohányáruból és üzemanyagokból a keleti országrészekben.