Sovány eredménnyel zárult a WTO-csúcs

2005.12.19. 8:29

Megállapodás született vasárnap, az utolsó pillanatban, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) hongkongi tanácskozásán a mezőgazdasági exporttámogatások 2013-ig történő megszüntetéséről.

A helyi idő szerint a késő esti órákba nyúló tárgyalásokon, végül az Európai Unió követelésének engedett a 149 országot tömörítő szervezet miniszteri tanácsa a végső tervezet megfogalmazásában. Szombaton még arról folytak a viták, amely szerint 2010-ig megszüntették volna a mezőgazdasági export-támogatásokat, ez azonban ellentétes volt az EU 2013-ig érvényes, közös agrárpolitikájával. A fejlődő országok, Brazíliával az élen, azért követelték a korábbi időpontot, mert a fejlett országok export-támogatásai tovább rontják a szegényebbek versenyképességét.

Ugyanakkor, a szavazásra bocsátandó tervezet felszólítja a fejlett államokat, hogy 2008-ig adják meg a vámmentesség és a kvótamentesség kedvezményét a fejlődő országok mezőgazdasági termékei 97 százalékának. A nyugat-afrikai gyapottermelők pedig győzelemként könyvelhetik el, hogy a szövegben megmaradt az a korábbi javaslat, amely szerint a gyapot mindennemű exporttámogatása már 2006-ban megszűnik.

Az elért egyezséget, a fejlődő világ szempontjából sovány eredményként értékelték a fejlődő országcsoport támogatói. Rossz megállapodás, mert nem teljesíti a fejlődőknek a dohai forduló elindításakor ígért eredményt, s állandó fenyegetettségük mellett jött létre. Egyik fő gyengéje, hogy például az EU esetében, körülbelül 3 milliárd euro, közvetlen támogatást zár ki idővel, miközben a kereskedelemhez(exporthoz) közvetlenül nem kötött támogatások közül, több tíz milliárdnyit továbbra is meghagy a fejlett országcsoportnak.

Az Egyesült Államok lemond a gyapot évi 250 millió dolláros, közvetlen exportszubvencióról, miközben más támogatási formában ad termelőinek évi 4 milliárd dollárnyit. Hongkongban, elsősorban a fejlett országok érdekeinek megfelelő megállapodás jött létre - mondták szakszervezeti és a fejlődő országokat támogató, nemzetközi szervezetek képviselői, emlékeztetve, hogy több száz fejlődő országban termelt cikk esetében, az Egyesült Államok és Japán továbbra is zárva tarthatja határait.

Pascal Lamy, a WTO vezérigazgatója is elismerte a hongkongi tanácskozás végén: a dohai fordulóban (annak 2001-es startjánál) a kitűzött célok, a mostani megállapodással 60 százalékban teljesültek, a fordulóban megvitatandó kérdéskör 60 százalékát tudhatják maguk mögött. A csaknem tíz napig tartó, hongkongi tanácskozások előtt, a dohai fordulóban még csak 55 százalék körül teljesítettek.

Közben folytatódtak a tüntetések Hongkong belvárosában, a szombatihoz hasonló összecsapásokról azonban egyelőre nem érkezett jelentés.

KAPCSOLÓDÓ CIKK