Így vásároltunk régen és ma

A karácsonyi vásárlások óriási forgalmat generálnak az élelmiszereket, játékokat és elektronikai cikkeket árusító boltokban. Ma már szinte minden kapható itthon is, de nem olyan régen még más volt a helyzet. Utánanéztünk, hogyan változtak vásárlási szokásaink az elmúlt másfél évtizedben.

Szerencsére egyre inkább a múltba vész a hazai termékkínálatot némileg még a kilencvenes évek elején is jellemző áruhiány. A fiatalabbak pedig bizonyosan nem is emlékezhetnek arra, hogy a nyolcvanas években nem csak a "kivehető ajtajú NDK-s turmixgépre", de a déligyümölcsre, autóra és telefonra is várni kellett. Mindenesetre, azon termékek, amelyekből a legnagyobb volt a hiány, természetesen a legnagyszerűbb ajándékká értékelődtek fel.

Bár a magyar kereskedelem liberalizációja és a piaci viszonyokhoz való óvatos hozzáigazítása már a rendszerváltás előtt, a nyolcvanas években megkezdődött, a fogyasztási cikkek behozatalát korlátozó import-kvótarendszer egyes elemei egészen az Európai Unióhoz való csatlakozásunkig életben voltak.

A rendszerváltozás utáni élelmiszerekre vonatkozó tiltások elsődleges célja a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar védelme volt, addig a korábbi korlátozások a nyugati gazdaság túlzott jelenlétét akadályozták meg. Az akkori ideológia a kapitalista luxuscikkek kizárására törkedett. ("A luxuscikk legyen drága; de amúgy sincs rá szükség.")

A COCOM és a szocialista import

A rendszerváltás előtti korlátozások természetesen, nem egyoldalúak voltak, a Nyugat ugyanis az úgynevezett COCOM-listán közel kétezer olyan, főleg modern technológián alapuló terméket gyűjtött össze, amelyeknek a keleti tervgazdaságok felé irányuló kereskedelmét (elsősorban katonai, biztonsági okokból) korlátozta. Ennek következtében közvetlenül nyugatról sokkal olcsóbban lehetett nem mellékesen jobb minőségű termékekhez jutni - legalábbis annak, aki utazhatott.

Amint azt a korabeli újságok írják, a nyolcvanas évek végén "csődöt mondott a szocialista import" (Népszabadság, 1989. november 18.). A Magyarországon ekkortájt erőteljesen jelentkező áruhiány elsődleges gazdasági oka az volt, hogy elsősorban a Szovjetunióban, Lengyelországban és Bulgáriában szállítási lemaradások voltak. Emellett persze a magyarországi pénzhiány is belejátszott az helyzet kialakulásába.

A keleti blokk óriási technológiai késésben volt

Ez volt az oka a szocialista eredetű számítástechnikánál, szórakoztató-elektronikánál és elektronikai alkatrészeknél beállt áruhiánynak. A konvertibilis import liberalizálása mellett, ebben az esetben a megoldás az lehetett, hogy az árucsere-forgalmi jegyzőkönyvek elkészítésekor ezeket a magyar többleteket "ledolgoztuk", vagyis az elmaradó import ellensúlyozására jelentősen csökkentettük a magyar kivitelt.

"Ötször ennyi is elkelt volna"

Erre az átmeneti időszakra jellemző momentum a bécsi kereskedők "behajózása" Budapestre. 1989. novemberének végén 50 bécsi kereskedő a Mozart nevű, elsősorban műszaki cikkekkel felpakolt dunai hajó fedélzetén két napra lehorgonyzott a Hotel Intercontinental előtt. A tudósítás szerint főleg a mikrohullámú sütő fogyott jól, amit a "sógorok" minden hazai kereskedőnél olcsóbban kínáltak. A Quelle áruház eladója pedig azért volt kissé bosszús, mert "ötször ennyi is elkelt volna".

A áruhiányos évek gazdasági hátterébe enged bepillantást a Népszabadság Vértes Andrással, a Gazdaságkutató Intézet vezetőjével készített interjúja is. A '89-es cikkben Vértes András arról beszélt, hogy az importliberalizáció olcsóbb árakat eredményezett például a híradástechnikában, viszont "a forintleértékelések hatására az import nem szaladt el" (Népszabadság, 1989. december 9., "Jövőre sem lassul az infláció").