Védjeggyel az árcsökkentésért

Vágólapra másolva!
A kormányzat olyan védjegyet készíttetett, amely arról tájékoztatja a fogyasztókat, hogy melyek azok a kereskedelmi cégek és termékek, ahol érvényesül az áfa felső kulcsának 5 százalékos csökkentése - mondta Mesterházy Attila, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára csütörtökön a Parlamentben.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár azután tájékoztatta az újságírókat, hogy Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter vezetésével tárcaközi megbeszélést tartottak a következő év elejétől érvényes áfa-csökkentéssel kapcsolatos teendőkről.

Mesterházy Attila kifejtette: az áfa-csökkentéssel, vagyis azzal, hogy az áfa felső 25 százalékos kulcsa jövőre 20 százalékra csökken, az volt a cél, hogy a magyar gazdaság versenyképessége növekedjék, illetve a fogyasztók zsebében minél több pénz maradjon. Ezzel a céllal a kereskedelmi áruházláncok képviselői és az érintett érdekképviseletek egyetértettek, olyannyira, hogy több kereskedelmi lánc előrehozta a csökkentést novemberre, illetve decemberre.

Mesterházy Attila elmondta: a védjegy-feltüntetéssel azt szeretné elérni a kormányzat, hogy a fogyasztó lássa, olyan boltba, kereskedelmi egységbe megy be, amelyben érvényesítheti az áfa-csökkentésből származó ármérséklődés előnyeit.

Dióssy Gábor, a gazdasági és közlekedési tárca politikai államtitkára kiemelte: az áfa-csökkentés hatása az, hogy január 1-jétől 4 százalékkal csökken a lakossági villamos energia ára és ennek tudható be az is, hogy az üzemanyagok esetében az áfa-csökkentést már novembertől végrehajtotta a kormányzat, amelynek tapasztalatai kedvezőek. Kifejtette: a november eleji üzemanyagárakat érintő áfa-csökkentés után a kormányzat azt tapasztalta, hogy a világpiacon egyébként egekbe szökő üzemanyagár-emelkedés nem hatott a magyar piacra, nem következett be ugrásszerű emelkedés, a magyarországi üzemanyag-árak a világpiaci olajár-emelkedés ellenére szinten maradtak.

Kérdésre válaszolva a GKM politikai államtitkára közölte: az orosz-ukrán gázár-vita nem befolyásolja a magyarországi lakossági gázár alakulását. Eldöntött tény, hogy január 1-jén nem lesz lakossági gázáremelés.

Dióssy Gábor kiemelte: ez nem egyedül Magyarország problémája, össz-európai kérdés, hiszen olyan jelentős állam is érintett, mint Németország, de a helyzet mielőbbi megoldása érdeke Csehországnak és Szlovákiának is.

Egy másik felvetésre, miszerint a Fidesz csütörtökön arra kérte a kormányfőt, vonja vissza a magyar vállalkozásokat érintő, a jövő évi 8 százalékos gázár-emelésre vonatkozó döntést, Dióssy Gábor kifejtette: Magyarország piacgazdaság, ezt a magyar vállalkozásoknak is tudomásul kell venniük.
Az államtitkár kiemelte: "a piacgazdaság körülményei között a világpiaci árak alakulását érvényesíteni kell".

Az államtitkár szerint a kormány feladata az, hogy a lakosságot, amely nem tud tenni az áremelkedés ellen, segítse annyiban, hogy ne érintse a világpiaci gázár-emelkedés a lakossági fogyasztókat.

Megjegyezte: ettől függetlenül a piacgazdaság szereplőiként a magyarországi gazdasági társaságok számára csekély mértékben emelkedik a gázár, az emelkedés szintje messze alatta marad annak a világpiaci gázár- és olajár-emelkedésnek, amellyel mindenkinek számolnia kell.

A távközlési piacra boldog új év vár" - hangsúlyozta Csepeli György, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára, aki szerint ez nem feltétlenül csupán az áfa-csökkentésnek tudható be, de ezen a területen valósult meg leginkább a piaci verseny, ami az árak folyamatos csökkenését eredményezi. Egyértelmű az, hogy az internet-felhasználás esetében a felső áfakulcs 5 százalékpontos csökkentése minden szolgáltató számára árcsökkentést eredményez majd jövő év elejétől, amivel a fogyasztók jól járnak.

Csepeli György a mobiltelefon piacról elmondta, hogy két szolgáltató érvényesíti egyértelműen az áfa-csökkentés hatását, a harmadik szolgáltató is ármérséklést hajt végre, de csupán az infláció arányában. Kérdésre válaszolva közölte: a T-Mobile és a Pannon GSM egyértelműen érvényesíti az áfa-csökkentést, míg a Vodafone csak az infláció arányában csökkent árain. Hozzátette: a fix, azaz vonalas telefont használók közül azok járnak jól, akik sokat beszélnek, sokat telefonálnak.