Gyorsuló ütemben nő a feldolgozóipar

Vágólapra másolva!
Decemberben 58 százalékot ért el a beszerzési menedzser index, ami a feldolgozóipari tevékenységek fellendülését jelzi. Ez egyébként a felmérés történetének legnagyobb decemberi indexszáma is egyben.
Vágólapra másolva!

A beszerzési menedzser index szezonálisan kiigazított értéke decemberben egy hónap alatt 3,3 százalékponttal 58 százalékra nőtt, ami a feldolgozóipar gyorsuló ütemű növekedését jelzi - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn.

A közlemény szerint a decemberi index a 2005-ös év legnagyobb havi növekedését jelzi, valamint a felmérés történetének legnagyobb decemberi indexszáma is egyben. A 2005. év utolsó havi fellendülése nagyobb, mint az egy évvel korábbi 52,6-es, és 5,4 százalékponttal meghaladja az előző három év decemberi értékeinek 52,6 százalékos átlagát.

Az index 50 százalék feletti értéke a feldolgozóipari tevékenységek fellendülését, az 50 százalék alatti érték recessziót jelez.

Tavaly az első félévben a feldolgozóipar teljesítménye még elmaradt a 2004. évitől, de a második félévet dinamikusabb növekedés jellemezte. Tavaly a harmadik negyedév 52,7 százalékos értéke 1,4 százalékponttal volt nagyobb, mint az előző évi, a negyedik negyedév 55,7-es mutató 5,5 százalékponttal haladta meg a 2004 azonos időszakit.

A feldolgozóipar 51,4 százalékos éves átlagos mutatója nagyobb növekedést mutat, mint egy évvel korábbi 50,9 százalék - áll az MLBKT közleményében.

A felmérés részindexei közül az új megrendelések 64 százalékos mutatója jelzi a legnagyobb, 6,7 százalékpontos növekedést decemberben. Az új rendelések az élelmiszeriparban nőttek a legjobban az év utolsó hónapjában. A beszerzési árak 60-as indexet értek el decemberben, ami 2,1 százalékpontos növekedés novemberhez képest. A rendelések bővülésével párhuzamosan gyorsult a termelési és a beszerzési mennyiség növekedése 59,6, illetve 58,2-es értékkel.

A vásárolt készletek 54-es indexe ugyanakkor csökkenő ütemű növekedést jelez decemberben, mivel az előző hónaphoz viszonyítva 1,3 százalékponttal kevesebb. Ehhez hasonlóan továbbra is kedvezőtlenül alakul a szállítási átfutási idő indexe, ami 49,7-et ért el, ami mindössze 0,5 százalékponttal haladta meg az előző hónapit. A novemberi növekedést követően decemberben ismét csökkent, ezúttal 1 százalékponttal a foglalkoztatottak száma a feldolgozóiparban, és így 49,3-as értéket ért el. Az alkalmazotti létszám a textil- és a faiparban nőtt decemberben.