Változik a Széchenyi-kártya feltételrendszere

Vágólapra másolva!
A Széchenyi-kártya programhoz - tízmillió forint értékig - a kis- és középvállalkozói célelőirányzatából az idén két, 2007-ben egy százalékpont kamattámogatást nyújt a gazdasági tárca, de a 2008-tól kibocsátott kártyáknál ez megszűnik. A garanciadíj-támogatás 2010 végéig változatlan marad.
Vágólapra másolva!

A Széchenyi-kártya maximumát az eddigi tízmillió forintról az idén 25 millióra emelik. A vállalkozások körében népszerű program folyatásának feltételeiről is megszületett a döntés. E szerint a 2006-ban kibocsátott kártyák teljes kölcsönösszegére változatlan mértékű garanciadíj-támogatást nyújtanak, a kamattámogatás pedig tízmillió forint értékig lesz érvényben. Mértéke ez évben kibocsátott kártyák esetében két százalékpont, a jövő éviekre egy százalékpont, 2008. január 1-jétől pedig megszűnik a támogatás - olvasható a Világgazdaságban.

A kamat és a garanciadíj támogatásának forrása a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kezelésében lévő kis- és középvállalkozói célelőirányzat.

Az eddig átadott Széchenyi-kártyák száma megközelíti a 47 ezret, a beadott igénylések száma pedig már 65 ezer fölött van. A bankok az igénylések 14 százalékát utasították el, a kihelyezett hitelállomány 191,7 milliárd forint. A 2005 év nagyon "erős" volt, hiszen december közepéig több, mint húszezer kártyát adtak át, ez 89,8 milliárd forintnyi hitel igénybevételére nyújt lehetőséget.

Egyébként az ötmillió forintos kártya vezeti a toplistát: ez a típus teszi ki az összes átadott kártya harmadát. Eddig 23 505 Széchenyi-kártya szűnt meg, mivel tulajdonosaik nem hosszabbították meg azokat a lejáratkor, a hitelt azonban visszafizették. A bebukások aránya nem éri el a két százalékot.