Az energiaügyi biztos az atom mellett van

Vágólapra másolva!
Az atomenergia szükségessége mellett érvelt Andris Piebalgs, az EU energiaügyi biztosa. Eközben az Európai Unió soros elnökségét ellátó Ausztriára nagy nyomás nehezedik a zöldek részéről, akik remélik, kormányuk kezdeményezi az európai atomerőművek fokozatos bezárását.
Vágólapra másolva!

Az Európába irányuló gázszállítások diverzifikálása és az atomenergia további hasznosítása mellett érvelt Andris Piebalgs, az Európai Unió energiaügyi biztosa egy osztrák napilapnak adott interjúban.

Piebalgs a liberális Der Standard csütörtöki számában megjelent nyilatkozatában úgy fogalmazott a Törökországon keresztül tervezett Nabucco gázvezetékkel kapcsolatban, hogy az nem jelent alternatívát, de hozzájárul a gázszállítások diverzifikálásához, amit nagyon, de nagyon fontosnak nevezett. Hozzáfűzte, hogy ebben érdekelt az EU sok tagországa, valamint a bizottsága is. "Több gázszállítóra van szükségünk Európa számára, ami kedvező az árak és a biztonság szempontjából is" - fűzte hozzá.

Az energiaügyi biztos megerősítette, hogy az EU bizottsága tavasszal javaslatokat terjeszt elő a közös energiapolitikára vonatkozóan. Az atomenergiára való nagyobb támaszkodás lehetőségét firtató kérdésre kifejtette: "Igen, természetesen az atomenergiának forrásnak kell lennie. Az áramszükségletek egyharmadát atomenergiából biztosítják. Ami bizony már mennyiség, és ennek szinten kell maradnia."

Hozzáfűzte, hogy az országoknak maguknak kell dönteniük az atomerőművek építéséről. Az új erőműveket azonban már piaci alapon kell megépíteni, és ezzel kapcsolatban már nem lát többé szubvencionáló mechanizmusokat. Emlékeztetett arra, hogy korábban sok atomerőművet indirekt módon támogattak. Kijelentette, nem gondolja, hogy Ausztriában és Görögországban atomerőműveket építenek (mindkét országban magas az atomenergia közvélemény általi elutasítottsága), de Kelet-Európában természetesen sokkal nagyobb az érdeklődés ezek iránt, és jóval magasabb a támogatottságuk is.

A lett biztos nyilatkozata mindenekelőtt azért kelt figyelmet Ausztriában, mert az alpesi országban nincs atomerőmű, és az EU-n belül ebben az országban a legalacsonyabb az atomenergia hasznosításának társadalmi elfogadottsága. Környezetvédő és zöld szervezetek már hónapokkal ezelőtt a sajtóban is arra szólították fel a bécsi kormányt, hogy Ausztria soros EU-elnökségének hat hónapja alatt az "európai atom-újjászületéssel szemben" az alternatív energiaforrások hasznosítását ösztönözze, mindenekelőtt az újonnan csatlakozott tagországok vonatkozásában. Az európai Zöldek pedig legutóbbi kijevi tanácskozásukon még azt is megfogalmazták: azt várják, hogy a soros osztrák EU-elnökség idején a bécsi kormány kezdeményezést tesz európai atomerőművek fokozatos bezárása érdekében.

Az Eurobarometer októberben közzétett adatai szerint az uniós országok közül Ausztriában a legmagasabb az atomenergia békés felhasználását elutasítók aránya: az alpesi országban a megkérdezettek 88 százaléka negatívan viszonyul a hasznosításhoz, míg 8 százalék támogatja azt. Az ellenzők és a támogatók aránya Görögországban 86:9, Cipruson 81:10, Írországban 70:13, Spanyolországban 71:16, Lengyelországban 66:26, Dániában 66:29, Olaszországban 66:30, Németországban 59:38, Szlovéniában pedig 54:44. Más országokban viszont többen támogatják, mint ellenzik az atomenergia hasznosítását. Így például Magyarországon 65:31, Svédországban 64:33, Csehországban 61:37, Litvániában 60:27, Finnországban 58:38, Szlovákiában 56:40, Franciaországban pedig 52:41 arányban vannak többségben a támogatók.

Nyereséget tervez a Paksi Atomerőmű/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20050128nyereseget.htmlÚj vezérigazgató az atomerőmű élén/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20050112ujvezerigazgato.html170 milliárdba kerül Paks élettartamának növelése/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20041110170milliardba.html15 százalékkal növeli termelését a Paksi Atomerőmű/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/2004011615szazalekkal.html