Sokan képtelenek fizetni autóhitelüket

Vágólapra másolva!
Egy év alatt megkétszereződött a hiteltörlesztés elmulasztása miatt a finanszírozó bankokhoz visszakerült személyautók száma Magyarországon. Ez lenyomta a használtautó-árakat, míg a nem új kocsik importját a regisztrációs adó fogta vissza.
Vágólapra másolva!

Az előzetes becslések szerint a hivatalos márkakereskedésekben 192-195 ezer személygépkocsi kelt el tavaly - ehhez jön még a magánimport -, míg ez a mutató a korábbi két évben meghaladta a 208 ezret. Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) elnöke szerint valójában jóval szűkebb a piac, hiszen egy év alatt megkétszereződött a finanszírozó pénzintézetekhez - nemfizetés miatt - visszakerült autók száma, ez 2005-ben már meghaladta a 40 ezret - írja a Világgazdaság. Az önerő nélküli, illetve a nullaszázalékos hitelek olyan embereket tettek hitelfelvevővé, akik közül sokan nem voltak képesek a törlesztőrészletek fizetésére.

Mivel a bankokhoz visszakerült kocsik megjelennek a használtpiacon, a használtautó-árak 2004 dereka óta folyamatosan esnek. Emiatt nehezebb az új járművek értékesítése is, az újautó-eladások 40 százaléka ugyanis a használt kocsik beszámításával jön létre.

Horváth Zoltán, a Porsche Hungaria használtautó-üzletága, a Weltauto igazgatója szerint azonban csak azok a márkák küszködnek az újautó-eladással és a használt beszámításával, amelyek agresszív értékesítési politikába kezdtek, és egyebek között nullaszázalékos önrésszel is el lehetett vinni modelljeiket.

Gablini Gábor szerint az idén tovább szűkülhet a piac, s miután a szalonjukat-szervizüket hitelből épített kereskedések jövedelmezősége alacsony, megkezdődtek a cégfelvásárlások és -összeolvadások.

Az újautó-kereskedők számára öröm, hogy a használt-importot jelentősen visszafogta az MGE és a Gémosz által szorgalmazott regisztrációs adó bevezetése. Lengyelországban nem vezették be ezt az adónemet, így az EU-csatlakozást követően a korábbi 150 ezres használtkocsi-import 800 ezerre nőtt, s ezzel párhuzamosan az új autók értékesítése jelentősen zuhant.