A Humet 18 milliós nyereséggel zárt tavaly

Vágólapra másolva!
A Humet Rt. jegyzett tőkéje, a csődegyezség eredményeként 89,2 millió forintra nőtt az egy évvel korábbi 21,6 millióról. Az árbevétel viszont tovább csökkent 2005-ben, a megelőző évi 101,4 millió forintról 63,1 millióra.
Vágólapra másolva!

A Humet Rt. 18 millió forintos nyereséggel zárta a 2005-ös évet az előző évi 193 millió forintos veszteség után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden. A nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint készült, nem auditált jelentés kiemeli: a csődegyezségi javaslat a havi költségszintet 3 millió forintban állapította meg, ennek megfelelően az önköltség és az általános költségek szintje is csökkent.

Az üzemi nyereség 17,9 millió forint lett a 2004 évi 172,8 millió forintos veszteséggel szemben. A társaság árbevétele tavaly tovább csökkent: a 2004. évi 101,4 millió forintról 63,1 millió forintra. Eszközök értékesítéséből 10,3 millió forint egyéb bevétele is keletkezett a cégnek. A jelentés hozzáteszi, hogy a társaság a termelő berendezéseit maradéktalanul és üzemképes állapotban megtartotta. A társaság pénzeszközei az év végén 137 ezer forintot tettek ki.

A Humet jegyzett tőkéje 89,2 millió forintra nőtt az egy évvel korábbi 21,6 millió forintról. A négyszeres növekedés oka, hogy a csődegyezség részeként, a tartozásokért cserébe részvényeket bocsátott ki a társaság. A csődegyezség létrejöttével, a magas kötelezettség állomány a tőketartalékba került át, ami így 1,72 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 1,5 milliárd forintról. Az összes kötelezettség állomány az előző évi 417 millió forintról 89 millió forintra csökkent. A saját tőke - amely az előző évekből felhalmozott, mintegy 1,4 milliárd forint negatív eredménytartalékot is tartalmaz - 434 millió forint volt 2005. december 31-én.

A gyorsjelentés közli, hogy a Humet távol-keleti partnere, a BioGreen jelentős licencdíj előrefizetésben van, ami 300 ezer dollár értékű áru térítésmentes lehívását biztosítja a partner számára a következő öt évben. Ez évi 20 ezer dolláros, árbevétellel nem ellentételezett költséget jelenthet a Humet számára.

A Humet szerződést kötött a Nova-Papír Papíripari Zrt. 72 százalékának megvásárlására, Humet-részvényekért cserébe. A Nova-Papír 2005 évi árbevétele megközelítőleg 300 millió forint. A jelentés szerint a Humet e vállalat megvásárlásával nem egytermékes cég többé, és megjelenést kap olyan üzletekben a hazai piacon, ahol termékeit eddig nem forgalmazták.

A Humetnek lehívható vételi joga van a P2000 Kft. törzsbetéteinek 100 százalékára, szintén Humet-részvényekért cserébe. Ezzel az akvizícióval a Humet saját gyártókapacitás kiépítésére biztosít lehetőséget. A P2000 Kft. tavalyi árbevétele mintegy 50 millió forint.

A Humet vételi ajánlatot tett az USA-ban bejegyzett Pharmanutrients Botanical Corp. (PBC) részvényeinek megvásárlására készpénzért vagy Humet-részvényekért. Az ajánlatot a PBC többségi tulajdonosa elfogadta. Az ügylettel a Humet két igazgatósági helyet és kisebbségi tulajdont szerez és opciója van a többségi részvénycsomag három éven belüli kivásárlására. A PBC évi árbevétele mintegy 1,5 millió kanadai dollár.

Az APEH megfellebbezte a Humet csődegyezségét/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20050512azapeh.htmlFelmentették a Humet Rt. elnökét/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20050408felmentettek.htmlJóváhagyták a csődegyezséget a Humetnél/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20050323jovahagytak.html