Az éves deficit 45 százaléka áprilisig teljesül

Vágólapra másolva!
Januárra a Pénzügyminisztérium által prognosztizált államháztartási hiány 176 milliárd forint, az első negyedévre pedig 694,7 milliárdos deficitet vár a tárca - hangzott el a tárca keddi tájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés által elfogadott 2006. évi költségvetés szerint - amely nem tartalmazza a helyi önkormányzatok esetleges hiányát - az államháztartás tervezett pénzforgalmi deficitje a tavalyi 984,4 milliárd forint után idén 1545 milliárd forint lesz. Ez a tervezett GDP 6,6 százaléka.

Az első negyedévre a pénzügyi tárca 694,66 milliárd hiányt vár - mondta Katona Tamás, a tárca közigazgatási államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatónján. Ez a teljes terv közel 45 százaléka. A hiány lefutása a kifizetések és a befolyások szezonalitása miatt nem lineáris. A deficit többsége jellemzően az első félévben keletkezik.

Januárra a tárca 176 milliárd forint hiánnyal számol. Tavaly januárban 198 milliárd, az első három hónapban pedig 485 milliárd forint volt az áht hiánya. A januárt terheli a 13. havi bér fizetése, emiatt itt kéthavi kifizetéssel kell számolni. A deficitből 160 milliárd keletkezhet a központi költségvetésben. A választások előtt a deficit várhatóan megugrik majd valamelyest, a tervhez és a prognózisokhoz képest is.

"A tavalyihoz hasonló, 4 százalék fölötti gazdasági növekedéssel, bővülő beruházásokkal és exporttal, valamint javuló foglalkoztatási helyzettel számol a kormány 2006-ban" - jelentette ki Katona Tamás. Az államtitkár hozzátette: eredményszemléletben (ESA) a GDP arányos államháztartási deficit 4,7 százalék lesz, ami 1,4 százalékponttal kisebb a 2005. évi várható 6,1 százalékos hiánynál, s megalapozza, hogy 2008-ra Magyarország teljesítse a maastrichti kritériumokat, közte a 3 százalékos hiánykövetelményt.

Az idei pénzforgalmi hiányszámokkal kapcsolatban Katona Tamás elmondta: "Az államháztartás sajátosságaihoz tartozik, hogy a bevételek jelentősebb része a III-IV. negyedévben folyik be, míg a kiadásoknál a súlyosabb tételek január-februárra esnek". A költségvetési szerveknél a január gyakorlatilag két havi finanszírozást jelent a 13. havi illetmény kifizetése miatt - tette hozzá.

Az ellenzék vezetője által felvetett 10 százalékpontos - 29 százalékról 19 százalékra - munkáltatói tb-járulékcsökkentés hatásait elemezni kell - felelte egy kérdésre Katona Tamás, hozzátéve, hogy egy hirtelen meglépett adó vagy járulékcsökkentés gyakorlatilag az államháztartás hiányát növelné. "Első becslések szerint egy év alatt 650 milliárd forint bevételkiesést jelentene egy 10 százalékpontos tb-járulék csökkentés" - fogalmazott munkatársai információja után az államtitkár.

MTI/origo