Nemzetközi piacok erősíthetik ma is a BÉT-et

Vágólapra másolva!
Ma kis mértékben ismét erősödhet a Budapesti Értéktőzsde indexe, amit szakértők főleg a tengerentúli kereskedés hatásával magyaráznak.
Vágólapra másolva!

Erősödést várnak kedden a budapesti részvénypiacon tőzsdei szakértők. Pletser Tamás, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője emelkedésre számít, amit a nemzetközi piacok előző napi jó szereplésével indokolt. Várakozása szerint ennek hatására kis mértékben javulhat a BUX-index.

Benyes Attila, a Quaestor Befektetési Rt. üzletkötője szintén úgy véli, hogy az amerikai kereskedés hatása érvényesülhet a magyar piacon is. A budapesti tőzsdén, a hétfői kereskedés végén erős vásárlások indultak, ami Benyes Attila szerint kedden is folytatódhat.

Az erősödést a kereskedő szerint elsősorban a Richter és a Mol vezetheti, az OTP viszont "lemaradó" lehet. A kisebb papírok közül a BorsodChemtől és a Fotextől vár jó teljesítményt.

A BUX hétfőn 68,95 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 22 692,48 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 15,15 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző kereskedési napi záráshoz viszonyítva.

A Mol részvények ára 50 forinttal, 0,22 százalékkal 22 500 forintra nőtt. Az OTP árfolyama 54 forinttal, 0,72 százalékkal 7 475 forintra csökkent. A Richter 42 000 forinton fejezte be a kereskedést, ez 400 forinttal, 0,94 százalékkal alacsonyabb az előző záróáránál. A Magyar Telekom árfolyama nem változott a pénteki záráshoz képest, a hétfői kereskedési napot is 1000 forinton fejezte be.