Bővíti szolgáltatásait a Hitelgarancia

Vágólapra másolva!
A többségi állami tulajdonú Hitelgarancia Zrt. új szolgáltatásaival a jövőben segíti majd az önkormányzatokat európai uniós forrásokhoz juttatni, illetve az infrastrukturális fejlesztésekhez szükséges hitelekre is vállal garanciát.
Vágólapra másolva!

Tavaly a Hg Zrt. az év végi rendkívüli közgyűlésen döntött arról, hogy tevékenységét kibővíti, és a korábbi kis- és középvállalkozói hitelek mögé állított garanciavállaláshoz a garantálható hiteltípusok közé felveszi a lízing, a faktoring és az önkormányzati hiteleket is - mondta Radnai György, a Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója.

Az irányváltást többek között az tette lehetővé, hogy a társaság az elmúlt években végig stabilan gazdálkodott, tavaly 1,5 milliárd forint nyereséget ért el. A Hg Zrt. jelenlegi jegyzett tőkéje mintegy 5 milliárd forint, saját tőkéje mintegy 22 milliárd forint, ez lehetővé teszi azt hogy az önkormányzati hitelekhez nyújtott garanciákat saját forrásból, azaz saját kockázatra oldja meg.

A vezérigazgató beszámolt arról, hogy terveik között szerepel az Európai Beruházási Bankkal (EIB) való együttműködés. Ennek keretében az önkormányzatok fejlesztéseihez, illetve később az önkormányzatok tevékenységét segítő legkülönbözőbb hitelekhez dolgoznának ki garanciatermékeket.

Radnai György szerint a most folyó tárgyalások tavasz végére, nyár elejére véget érnek, és akkor konkrét formákat ölthet az együttműködés. Az EIB-től 60 millió eurós előzetes ígérvénye van a Hg Zrt.-nek arra vonatkozóan, hogy ezzel az összeggel valamilyen módon az önkormányzatok kölcsönhöz jutását segítené az európai pénzintézet.

Lehetséges egy olyan forma, hogy az EIB alárendelt kölcsöntőkét nyújtana a Hg Zrt.-nek. A másik lehetőség, hogy a 60 millió euró az EIB viszontgaranciájának alapjául szolgálna a Hg Zrt. önkormányzati hitelekhez adott garanciavállalásához. Természetesen a viszontgarancia esetében az EIB bizonyos garanciadíjat számolna fel a Hg Zrt. részére.

Radnai György beszámolt arról, hogy a Hg Zrt. teljes garanciaállománya 250 milliárd forintra tehető. Jelenleg hozzávetőleg 30 ezer szerződéses partnerük van, amelyek főleg a kis- és középes cégek közül kerülnek ki. Az önkormányzati fejlesztésekhez biztosított garanciaállományt is várhatóan a kis és közepes helyhatóságok számára nyújtja majd a Hg Zrt.

A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy a cég idei évi tevékenységét segíti az, hogy 2006 januárjától az egy ügyfélnek adható legmagasabb kezességvállalás összegét az előző évi 600 millió forintról 800 millió forintra emelték fel.

Garantált hitelek kisvállalkozásoknak/uzletinegyed/hitel/20060105garantalt.html