Rossz hír után nagyott emelkedett a BUX

Vágólapra másolva!
Az S&P előző napi adóskockázati visszaminősítése után a BUX-index váratlanul nagy, 2,57 százalékos pozitív korrekcióval zárta a pénteki kereskedést. Az erősödésben a Richter és az OTP járt élen.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 565,49 pontos, 2,57 százalékos emelkedéssel, 22 561,75 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 20,28 milliárd forintot ért el, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva.

A piac villámgyorsan elfeledte azt az előző napi rossz hírt, hogy a Standard and Poor's hitelminősítő lerontotta Magyarország adósságkockázati kilátását. A részvénypiacon intézményi vételi kedv érződött, aminek azonban nem tudni, mi az oka - mondta Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Rt. üzletkötője. Az erősödésben élen járt a Richter, 1600 forintos drágulással, de a többi vezető papír is kivette részét az emelkedésből. Az OTP is magához tért az előző napi 3 százalékos visszaesés után, és több mint 4 százalékos nyereséget ért el.

A Mol 7,4 milliárd forintos forgalomban 300 forinttal, 1,38 százalékkal drágult, 22 000 forinton zárt. Az OTP-részvények 8,2 milliárd forint értékben forogtak, árfolyamuk 296 forinttal, 4,17 százalékkal 7395 forintra nőtt. A Richter papírok ára 1600 forinttal, 3,83 százalékkal 43 400 forintra emelkedett, a gyógyszergyár részvényeivel 2,67 milliárd forint értékben kereskedtek. A Magyar Telekom 15 forinttal, 1,55 százalékkal erősödött, 985 forintra nőtt az árfolyama, forgalma 702 millió forint volt. Az Egis 250 forintos, 1 százalékos erősödéssel, 24 250 forinton zárta a kereskedést. Az FHB 4 százalékos, 56 forintos drágulással, 1436 forinton zárta a kereskedést. A Fotex-részvények ára 4,5 százalékkal, 22 forinttal 514 forintra nőtt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 34,65 ponttal, 1,83 százalékkal 1932,43 pontra emelkedett.