A tojástermelőket vizsgálja a versenyhivatal

2006.01.30. 7:37

Jelenleg a pénzváltókkal, a biztosítótársaságokkal, az informatikai vállalkozásokkal, illetve a tojástermelőkkel kapcsolatos, kartellgyanús ügyeken dolgozik a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A hivatal látókörébe került új piaci szegmensek ugyanakkor nem arról árulkodnak, hogy színesedett, szélesedett volna azon cégek köre, amelyek "kedvet kaptak" a kartellezésre, az új irányokban azért kezdtek vizsgálódni, mert ezeken a területeken sikerült a hivatalnak olyan információkhoz jutnia, amelyek megalapozhatják a kartellezés gyanúját - mondta Szolnoky Péter, a GVH kartellcsoportjának irodavezetője a Napi Gazdaságnak.

Tendencia vagy tendenciaváltozás tehát ebből nem szűrhető le. Szolnoky szerint a piacgazdaság velejárója a kartellezés, s ez Magyarországon még jellemzőbb, mint Nyugat-Európában, ahol létezik egy erkölcsi korlát. Itthon kis- és nagyvállalatok egyaránt érintettjei ennek a tevékenységnek és semmi jele annak, hogy a tetemes bírságok a magyar cégek vezetőit jobb belátásra késztetnék.

Az elmúlt évben kétmilliárd forint körüli bírságot szabott ki a GVH kartellezés miatt, ám azt nem tudta megmondani Szolnoky, hogy ebből pontosan mennyit fizettek be a cégek az államkasszába, a jogszabályok szerint ugyanis a megbírságoltak kérhetik a bírság befizetésének felfüggesztését a bíróságon. Márpedig a kartellügyek szinte mindegyike itt folytatódik, s az eddig lezárult esetek többségében a jogerős ítélet megegyezett a GHV álláspontjával. A bírósági értelmezési gyakorlat csak most kezd kialakulni, hisz 2002 óta születnek olyan döntések a GVH-nál, amelyek aztán a bírósághoz kerülnek.

Tavaly az útépítésekkel kapcsolatos ügyek voltak a vizsgálatok középpontjában. Ennek eredményeként végül csaknem egy tucat céget marasztalt el a hivatal, hisz bizonyítottá vált, hogy összejátszottak az útépítések és -rekonstrukciók során. Emellett vegyipari termékek áregyeztetése miatt is bírságot szabtak ki, s ebben már nemzetközi cégek is érintettek voltak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK