Ellenőrzik a tojásokat húsvét előtt

2006.02.06. 15:16

Az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző szolgálat húsvétig megkülönböztetett figyelmet fordít a szezonális termékekre. Az első héten erős felületi szennyezettség miatt másfél százezer tojást vontak ki a forgalomból a szolgálat munkatársai.

A húsvét közeledtével fokozottan ellenőrzik a nagykereskedelmi raktárakat és logisztikai központokat, különös figyelmet szentelve a csokoládéfiguráknak, a sonkáknak és a tojásoknak. Már az ellenőrzés első hete alatt.

 

A hatósági élelmiszer-ellenőrzés során 101 élelmiszer-előállító, 1002 kiskereskedelmi és 74 nagykereskedelmi egységben jártak a hatóság munkatársai, a mintegy ötezer tételből több mint 200 volt kifogásolható - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) hétfőn.

 

A kiszabott minőségvédelmi bírság összege mintegy 9 millió forint volt. A forgalomból 145 ezer darab tojást kellett kivonni.

 

A kereskedelmi láncok az év elején komoly árversenyt vívtak a hazai tojástermelőkkel, erőfölényükkel visszaélve próbálják a beszállítókra hárítani az év eleji fogyasztáscsökkenés terheit - mondta el az [origo] kérdésére Kollár Csaba tojástermelő. Komoly árcsökkentést próbáltak elérni, ezért importtojást vásároltak, melynek gyenge minősége most gondot okozott az ellenőrzés során.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK