IEB: 22 százalékkal nőtt a nyereség

Vágólapra másolva!
Az Inter-Európa Bank Rt. konszolidált adózás előtti eredménye 3,217 milliárd forintot ért el, ami közel 22 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi adatot - közölte a társaság a csütörtökön nyilvánosságra hozott gyorsjelentésében.
Vágólapra másolva!

Az Inter-Európa Bank konszolidált mérlegfőösszege 243,7 milliárd forint volt a tavalyi év végén, ami 2,5 milliárd forinttal kevesebb, mint a bank ugyanezen időpontra vonatkozó mérlegfőösszege. A 2004. december 31-i konszolidált beszámoló mérlegfőösszegéhez képest 37 milliárd forint, azaz 18 százalékos növekedés mutatkozik. A bővülés a bank tevékenységének köszönhető, amelyet eszközoldalon, az ügyfélhitelek 26 és a bankközi kihelyezések 9 milliárd forintos növekedése, míg forrásoldalon, az ügyfélbetétek 34 milliárd forintos és a saját tőke 2 milliárd forintos növekedése okozta.

Az Inter-Európa Bank Rt. konszolidált, adózás előtti eredménye 3,217 milliárd forintot ért el, ami közel 22 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi adatot. A konszolidált adózott eredmény 2,430 milliárd forint volt 2005. december 31-én, ami akkor 11 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál.

A konszolidált eredmény alakulását, a bank mellett elsősorban az IEB ügynökeként tevékenykedő IE New York Broker Rt. eredménye és a leányvállalatok utáni értékvesztés visszaírása befolyásolta.

A bankcsoport nettó kamatbevételei 4,5 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi értéktől (2004. december: 8,631 millió forint, 2005. december: 8,244 millió forint). A nettó kamatbevételek csökkenése az elmúlt időszak kamatszínvonalának csökkenését és a mérleg szerinti devizapozíció változását tükrözi.

A csoport nettó jutalék- és díjbevételei 3,153 milliárd forintról 3,775 milliárd forintra növekedtek az elmúlt egy évben. A pénzügyi műveletek nettó eredménye 36,1 százalékkal 2,306 milliárd forintra nőtt, az osztalékjövedelem pedig 35-ről 61 milliárd forintra emelkedett csoportszinten.A jutalék- és díjbevételek döntő hányada továbbra is a belföldi és a nemzetközi fizetési forgalomból származik, bár a befektetési szolgáltatások díjbevételének bővülési üteme évről évre meghaladja a klasszikus pénzügyi szolgáltatások díjbevételeinek növekedési ütemét.

Forrás: MTI
Az IEB növekedését a brókercége forgalma is nagyban segítette

Az IE-New York Broker Rt. és az alapkezelési tevékenységet folytató IE Befektetési Alapkezelő Rt. eredményességének köszönhetően a konszolidált nettó bevételek értéke mintegy 507 millió forinttal haladja meg a banki adatot.

A konszolidált szintű általános igazgatási költségek a 2004. december végi 7,669 milliárd forintról 9,062 milliárd forintra nőttek, amelynek éves növekedése a banki szintű költségek éves növekedési rátáját meghaladva, 18,2 százalék volt

A banküzemi költségek alakulását döntő mértékben az általános igazgatási költségek, kisebb részben az értékcsökkenési leírás befolyásolta. Az általános igazgatási költségek közel 14,4 százalékos éves növekedése révén, év végén 9,551 milliárd forintot tett ki. Ezen belül a személyi jellegű ráfordítások több mint 16 százalékkal növekedtek az egy évvel korábbi értékhez viszonyítva. A személyzeti költségek növekedése visszatükrözi a tevékenység és a hálózat bővülésének és az elmúlt két évben végrehajtott szervezetfejlesztés hatásait - áll a gyorsjelentésben. Az egyéb igazgatási költségek 12 százalékkal haladták meg a bázisidőszak adatát.