Enyhe gyengülés és kivárás a tőzsdén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,09 pontos csökkenéssel, 22 445,52 ponton zárt hétfőn; a pénteki záró értékhez képest ez 0,24 százalékos gyengülés. A részvénypiacon visszafogott volt a forgalom, 12,4 milliárd forint értékben születtek üzletek. A vezető részvények ára vegyesen változott.
Vágólapra másolva!

A tőzsdén azért volt alacsony a forgalom, mert a kereskedők az OTP és a Mol keddi gyorsjelentésére várnak - véli Juhász Richárd, a Concorde értékpapír Rt. üzletkötője.

A Magyar Telekom Rt. hétfőn tette közzé, hogy 90,474 milliárd forint éves eredményt ért el, ami több mint kétszerese az egy évvel korábbinak. Az üzletkötő szerint a távközlési vállalat vártnak megfelelő jelentésére nem reagált a piac. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,42 százalékkal volt magasabb pénteki záróáránál, és 964 forinton fejezte be a kereskedést.

Az Egis azonban még mindig a múlt héten közzétett nagyon jó eredményének köszönhette a további emelkedést - véli Juhász Richárd. A kisebbik gyógyszergyári részvény újra történelmi csúcson zárt, elérte a 30 000 forintos határt, ami 700 forinttal, 2,39 százalékkal magasabb a péntekinél.

A Mol-részvények 4,1 milliárd forint értékben forogtak, árfolyamuk 240 forinttal, 1,14 százalékkal 20 860 forintra csökkent. Az OTP 20 forintot, 0,26 százalékot gyengült, 7540 forinton zárt, forgalma 4,7 milliárd forintot tett ki. A Richter záráskor 42 745 forintot ért, 190 forinttal, 0,45 százalékkal többet, mint pénteken. A gyógyszeripari részvénnyel 499 millió forint értékben kereskedtek.