Meghosszabbították a kedvezményes áfát

Vágólapra másolva!
Az EU-tagállamok pénzügyminiszterei keddi brüsszeli tanácskozásukon hivatalosan is jóváhagyták azt a megállapodást, amely egyes, különösen munkaigényes tevékenységi köröknél lehetővé teszi az eddigi kedvezményes áfa meghosszabbítását egészen 2010-ig. 
Vágólapra másolva!

Február elején a lengyelek is beadták a derekukat, és így megszületett az egyezség, amelyre most ütötték rá a hivatalos pecsétet a tagállamok pénzügyminiszterei. Ennek értelmében azok a tagállamok, amelyek eddig nem élhettek a kedvezményes áfa nyújtotta lehetőséggel, de most be akarják vezetni, március végéig jelezhetik ezt a szándékukat Brüsszelnek. Az Európai Bizottság pedig 2007 közepére jelentést készít arról, hogy a kedvezményes áfának milyen hatása van a munkapiacra és a gazdasági növekedésre, és utána újra terítékre kerül ez a kérdés.

Három éve tartó huzavona ért véget, amely az elmúlt hetekben majdhogynem válságot robbantott ki az EU-ban. A különösen munkaigényes szolgáltatásokra, például lakásfelújításra vagy egyes kisipari szolgáltatásokra 1999 óta kilenc tagállamban kedvezményes, azaz az EU-ban előírt minimális, 15 százalékos áfánál kisebb, általában 5-10 százalék közötti kulcsot alkalmaznak, ezzel segítve e szektorok cégeit és áttételesen a foglalkoztatást.

A kivétel hatálya december végén járt le, és mivel a tagállamok addig nem tudtak megállapodni, hogy milyen feltételekkel hosszabbítsák meg a kedvezményes áfát, az azt alkalmazó kilenc tagállamnak január 1-től elvileg vissza kellett volna állnia a minimális, tehát a kedvezményesnél magasabb áfaszintre.

A január végi brüsszeli pénzügyminiszteri tanácskozáson még nem sikerült megállapodni, mert a huszonötből három tagország további követelésekkel állt elő, és nem fogadta el a megállapodást, márpedig adóügyekben az EU-n belül egyöntetű döntéshozatal szükséges.