Jelentősen drágult a Mol és az OTP

Vágólapra másolva!
Mindenkor legmagasabb forgalmával zárta a hét utolsó kereskedési napját a magyar tőzsde. A BUX index közel 5 százalékkal 23 164 pontra emelkedett, több mint 47 milliárd forintos forgalom mellett.
Vágólapra másolva!

A két húzó papír pénteken a Mol, és az OTP volt, miután a két részvény árfolyama a BUX növekedési ütemét meghaladóan nőtt. A Mol 6,6 százalékkal 21 800 forintra drágult, s ezzel a nap nyertese is lett a vezető részvények között. Az olajipari társaságok részvényei egyébként régiós szinten drágultak, az emelkedő olajár hatására - mondta el az [origo]-nak Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank elemzője.

Az OTP esetében viszont a vállalat kedvező gyorsjelentése, és azt követő kedvező elemzői kommentárokat követően megjelent nagybefektetők húzták fel az árat. Az OTP részvények 5,75 százalékkal 8002 forintra drágultak.

Nem jártak rosszul a Richter részvényesek sem, miután a gyógyszergyári papírok 4,5 százalékkal 42850 forintra emelkedett. Az elmúlt napok sztár papírja az Egis, még a nap elején 32985 forinton, új történelmi csúcson is forgott, a nap végi záró ára azonban már "csak" 32010 forint lett. Ez 1 százalékos növekedés az előző naphoz képest.

A Magyar Telekom részvényei kicsit lemaradtak a többi vezető részvényhez képest, de árfolyama így is 3,72 százalékkal 975 forintra nőtt.

A jelenlegi árszinteken már óvatosan kell bánni a vételekkel - mondta Sarkadi Szabó Kornél, aki szerint elképzelhető, hogy a jövő héten még tovább tart az emelkedés, de annak mértéke már nem valószínű, hogy eléri a péntekit. A választások előtti váratlan tőkebeáramlás leállása pedig könnyen egy komolyabb visszarendeződést okozhat a tőzsdén.