Vágólapra másolva!
A magyar baromfiba vetett fogyasztói bizalom további erősítése érdekében, egy olyan amerikai gyorstesztet vezetnek be az ágazat szereplői, amely képes kimutatni az esetleges fertőzést - közölte Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnökségi tagja hétfőn, Budapesten, sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A magyar baromfi fogyasztása biztonságos, mert az állatokat ellenőrzött körülmények között, fegyelmezetten tartják - mondta a szakember. A járványvédelmi intézkedési terv már évtizedek óta létezik, nem most fejlesztették ki. Az újdonságot - a biztonság további fokozása érdekében - egy elővigyázatossági szűrés jelenti, melyet a héten kezdenek alkalmazni a magyar baromfi-vágóhidakon. Ez egy Amerikában is bevált gyorsteszt, amely képes elsődlegesen kimutatni az esetleges madárinfluenza-fertőzést a házi szárnyasokban.

Süth Miklós főállatorvos üdvözölte az önellenőrző rendszer bevezetését, elmondása szerint olyan plusz elemmel gazdagodott a diagnosztika, mely ugyan nem szükséges, de hatékonyan szolgálja a fogyasztók megnyugtatását. Az egészségügyi szolgálat vezetője hangsúlyozta, indokolatlan volt a hisztéria, hiszen a szigrú kontroll során, háromszor is ellenőrzik az állatorvosok a szárnyasokat, mielőtt azok a fogyasztó asztalára kerülnek.

A vásárlók megnyugtatása az ágazat elemi érdeke, mert a betegség európai megjelenését követő pánik miatt, drasztikusan esett vissza a fogyasztás a tavalyi év végén. A magyar baromfiiparnak, előzetes kalkulációk alapján, mintegy 3 milliárd forintjába került a forgalom visszaesése és az ezt kísérő árcsökkenés. A közel félmillió ember megélhetését biztosító ágazatnak át kell vészelnie ezt az időszakot, mert ha felhagynak a tevékenységgel, a pánik elmúltával már csak az import szárnyasok húsát találjuk majd a boltok polcain.

Takács László, a terméktanács igazgatója elmondta: a múlt évben az ágazat árbevétele, mintegy 220-230 milliárd forint volt. Ebből 180-200 milliárd forintot tett ki a hús értékesítéséből származó bevétel, a fennmaradó rész a tojás eladásból származott. A múlt évi árbevétel 4-5 százalékkal volt kisebb az előző évinél - mondta az igazgató. Mindez főként az ágazati export csökkenésében jelentkezett: a kivitel értéke 14-15 százalékkal, 420 millió dollárra mérséklődött.

Bárány László közölte: a terméktanács felmérése szerint a múlt hét közepe - azaz a madárinfluenza magyarországi diagnosztizálását követően - nem esett vissza számottevően a magyar baromfifogyasztás, az elmúlt négy nap fogyasztási adatai nem tértek el a szokásostól.