Túlságosan drága a külföldi telefonálás

Vágólapra másolva!
Az európai mobilszolgáltatók árbevételének jelenleg 10-20 százalékát adja a roaming, vagyis a külföldre telefonálás. Például, a Párizsba látogató magyar turista percenként legalább 240 forintot fizet a hazatelefonálásért.
Vágólapra másolva!

Nyilvános vitára bocsátja e héttől a külföldi mobilhívások (roaming) díjcsökkentésének témáját internetes honlapján az Európai Bizottság. A sokat utazó uniós tisztviselők a túlságosan magas barangolási díjakat és a tarifák szerteágazóságát is kifogásolják. A tényt, hogy a külföldön indított hívások díja legalább három-négyszerese a belföldi tarifáknak, maguk a szolgáltatók sem vitatják - írja a Világgazdaság.

A Párizsba látogató magyar turista percenként minimum 240 forintot fizet a hazatelefonálásért, de az otthoni hívás fogadásának díja is legalább száz forint percenként. Moszkvából hazamobilozni ennél kétszer-háromszor többe kerül - derül ki a szolgáltatók díjtáblázatából.

A roamingdíjak csökkentése azonban a vártnál nehezebb feladat elé állítja majd a szabályozókat. A hívások célba juttatásában ugyanis, a technológia mai állása szerint nemcsak az ismert hálózati szolgáltatók vesznek részt, hanem a kimondottan, a nemzetközi hívásokat továbbító operátorok, sőt a díjelszámoló házak is - mutatott rá Marchhart Pál, a Vodafone Magyarország Rt. távközlés-szabályozási igazgatója. A roaming kiskereskedelmi díjainak képzése így a szokottnál több lépcsős, s ebben értelemszerűen minden szereplő hozzáteszi a maga díjrését.

A roaming GDP-befolyásoló tényező is, hiszen lényegében export-import szolgáltatásról lehet beszélni. A tarifa mérséklése országonként, szolgáltatónként eltérő hatású lehet, ugyanis egy dél-európai tagállamban működő társaságot - ahol a nagyobb turistaforgalom, nagyobb roamingbevételt generál - másként érint majd, mint egy észak-európai országban tevékenykedőét. Az európai szolgáltatók árbevételének jelenleg 10-20 százalékát adja a roamingforgalom. (Magyarországra az idegenforgalmi statisztikák szerint kétszer annyi külföldi érkezik évente, mint ahány magyar megy más országokba.)

Egységes szabályozást a fentiek ismeretében ma még nehezen tudnak elképzelni a szakértők, nem véletlen, hogy a téma brüszszeli szószólója, Viviane Reding távközlési biztos is többször, többféleképpen fogalmazta meg az elvárásait. Hol a belföldi tarifákkal nagyjából megegyező díjakat várt el, máskor indokolatlannak tartotta a hívásfogadásért fizetett díjat; legutóbb jelezte, hogy a külföldi roamingdíjak ne legyenek magasabbak a belföldi, hasonló díjnál. (Belföldi roaming azokban az országokban van, ahol nem minden szolgáltatónak van saját hálózata.) A kérdéshez így érdemben ma még sem a hazai szakhatóság, sem a szolgáltatók nem tudnak hozzászólni.

A Brüsszeli Bizottság március 17-ig várja a témában az érintett cégek, szervezetek, hatóságok érdemi ötleteit, ezekből tervei szerint áprilisra az Európai Parlament és Tanács elé terjesztendő törvényjavaslat születhet. A menetrend szerint ennek elfogadása után, legkésőbb 2008-tól már kedvezőbb roamingdíjakat élvezhetnek legalább az Európában barangolók.