Az arab tőkét nem érdekli az amerikai piac

2006.02.27. 15:43

Az Egyesült Államokban befektetett külföldi tőke csupán egy százaléka arab, illetve közel-keleti tőke - állapítja meg egy washingtoni törvényhozói tanulmány.

A legnagyobb közel-keleti befektető az amerikai gazdaságba a szaúdi királyi család, legjelentősebb beruházásuk pedig egy 3,9 százalékos részesedés a Citigroup pénzügyi csoportban, de van részesedésük - nevezetesen Al-Valed bin Talal hercegnek - a HP és az Apple számítástechnikai cégekben és az eBay internetes kereskedőcégben.

Az olajipar is érdekli a közel-keleti befektetőket. Az Aramco, a vezető szaúd-arábiai olajipari cég három amerikai olajfinomítóban is érdekelt, a holland-brit Royal Dutch Shell olajvállalat révén. A tanulmány annak kapcsán került előtérbe, hogy Dubai megszerezné az egyik vezető nemzetközi kikötői vállalkozást, a brit P & O céget, amelynek több amerikai kikötői vállalkozás irányítása felett van ellenőrzési joga.

Az arab emírségek közül Bahrein is helyezett el tőkét amerikai - elsősorban kiskereskedelmi - vállalkozásokban, mint amilyen az ékszerkereskedő Tiffany cég, a Saks divatcég vagy a Circle K, amely jobbára élelmiszerek forgalmazásával foglalkozik. Az arab tőke nem érdeklődik igazán az amerikai kötvények iránt sem már, miként a 70-es évek idején, amikor az olajboom gazdaggá tette őket úgynevezett petrodollárokban. A petrodollárok gazdái mostanában elsősorban a saját térségükben ruháznak be, a szaúdi tőzsdén forgó cégek tőkeértékét egyetlen év alatt sikerült a duplájára feltornászniuk.

Az arab tőke iránt viszont növekszik a japánok és a kínaiak érdeklődése. Egyelőre szabadkereskedelmi megállapodásokat akarnak, például a friss hírek szerint a japánok az Öböl-menti Tanács országaival, amely Szaúd-Arábia mellett Bahreint, az Egyesült Arab Emírségeket és Kuvaitot is magába foglalja. Nem csak Kína tárgyal már velük egy ilyen megállapodásról, hanem Dél-Korea és India is.

KAPCSOLÓDÓ CIKK