Eredményesen intézkedett az APEH januárban

2006.02.27. 12:20

Emelkedő januári eredményekről számol be közleményében az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. Januárban 18,66 milliárd forint készpénz folyt be az adóhatóság kintlévőségeiből, 4,5 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában.

Az év első hónapjában összesen 18,66 milliárd forint bevételt realizált az APEH a kényszerintézkedések hatására csődeljárásból, felszámolásból és végrehajtásból. Ez 4,5 százalékos növekedést jelent 2005 hasonló időszakának eredményéhez képest.

A beszedett összegből a fizetési könnyítési határozatokra és a végrehajtási cselekmények foganatosítását követően 11,5 milliárd forintot fizettek meg az adósok. Az azonnali inkasszókból 6,8 milliárd forint készpénz folyt be. Egyéb végrehajtás (pl.: követelésfoglalás, üzletrészfoglalás) keretében 222 millió forintot szedett be az adóhatóság.

Az APEH területi igazgatóságai december végéig 7,1 százalékkal több inkasszót bocsátottak ki, 2005 januárjához viszonyítva.

A lefoglalt vagyon értéke 6,7 Mrd forint. Ebből ingó vagyontárgyfoglalást 4,1 Mrd forint értékben foganatosítottak. Az ingatlanfoglalások 1,7 Mrd forint becsértéket képviselnek.

A többi foglalást 920 millió forint értékben egyéb ingóvégrehajtás keretében foganatosították.

KAPCSOLÓDÓ CIKK