Kovács László EU-adót tervez

Vágólapra másolva!
Kovács László uniós adóügyi biztos tovább akarja vinni a harmonizált társasági adóalap-számítás "ellentmondásos" tervét, és azt a javaslatot is, amely szerint új adót vezetnének be az EU-költségvetés finanszírozására, írta a pénteki Financial Times, amely interjút közölt a magyar biztossal.
Vágólapra másolva!

Az EU-adó ötlete ellenállásba ütközhet néhány tagországban - ismerte el Kovács László, ugyanakkor közölte, hogy a javaslatot ennek ellenére be fogja terjeszteni a brüsszeli bizottság 2009-ig terjedő költségvetési felülvizsgálatának részeként. A bizottság bizonyosan tesz valamilyen javaslatokat egy EU-szintű adóra - mondta az uniós tisztviselő. Kovács László véleménye szerint a legjobb megoldás az lenne, ha ezt az adót a 25 tagországban beszedett áfához kapcsolnák.

A Financial Times szerint bizonyosra vehető, hogy mind a társasági adóalap-számítás harmonizációját, mind a jövőbeni EU-adót kelletlenül fogják fogadni egyebek mellett Nagy-Britanniában és Írországban, mindkét ország változatlanul ellenez ugyanis mindent, ami alááshatja adó-szuverenitásukat. Már korábban jelezték kimaradási szándékukat az egységes adóalap-számításból.

Kovács László közölte: tudja, hogy van négy vagy öt olyan tagállam, amely határozottan ellenzi a harmonizált társasági adóalapot, de ennek nincs gyakorlati oka, legalábbis ő még nem hallott olyan konkrét érveket, amelyekkel ezek az országok alátámasztották volna ellenkezésüket.

A magyar biztos kijelentette: reményei szerint 2008-ig benyújtja a közös adóalapról szóló törvényjavaslatot. Hozzátette ugyanakkor: a közös megközelítés csak az erre hajlandó tagországokra lesz kötelező, azon szabályok alapján, amelyek lehetővé teszik a tagoknak "úttörő csoportok" létrehozását bizonyos kérdésekben, amelyek nem kapnak egyhangú támogatást a 25-ök részéről.