Gyengüléssel nyitott a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,80 pontos csökkenéssel, 22.325,08 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,13 százalékos gyengülés.
Vágólapra másolva!

Negatív trend érvényesülhet pénteken a budapesti részvénypiacon a piaci várakozások szerint.

Herczenik Ákos, a Takarékbank elemzője szerint nem valószínű érdemi, tartós emelkedés, bár két nap esés után, csütörtökön erősödni tudott a BUX. A szakértő a fejlett piaci kamatemelési várakozásokkal és a feltörekvő piacokra bizonyos szempontból irányadó, brazil tőzsde előző napi esésével indokolta a várható negatív trendet.

Az elemző szerint makrogazdasági oldalról az amerikai munkaerőpiaci adatok befolyásolhatják az árfolyamokat. Amennyiben azok lényegesen kedvezőbbek lennének a vártnál, az erősítené az amerikai kamatemelési spekulációkat, ami viszont negatív hatással lenne a fejlődő piacokra.

Herczenik Ákos megemlítette, hogy a Mol ezen a napon tesz közzé részletes adatokat a csütörtökön bejelentett, saját részvény értékesítésével kapcsolatban. A megjelenő új információk hatással lehetnek a papír árfolyamára.