Aranykereskedés indul a BÉT-en

Vágólapra másolva!
Április második felétől indul a határidős arany kereskedelme a Budapesti Értéktőzsde áruszekciójában. Így London és Isztambul után már a magyar fővárosban is lehet aranykontraktusokkal üzletelni.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde áruszekciójában április második felében indul a kereskedés a határidős aranykontraktusokkal. Az új termék támogatására a BÉT tárgyalásokat folytat lehetséges árjegyzőkkel, akik a tervek szerint már az induláskor folyamatos vételi és eladási ajánlataikkal biztosítják a likvid piac kialakulását - írja a Világgazdaság.

Induláskor egy rövidebb, júniusi és egy hosszabb, decemberi lejáratra lehet majd üzleteket kötni, de a piaci igényekhez igazodva később további rövidebb vagy hosszabb lejáratok bevezetésére is sor kerül. Egy kontraktus egy kilogramm aranyra szól, ennek jelenlegi, forintban számolt értéke körülbelül 3,7 millió forint. A kereskedés dollárban zajlik majd, a világpiaci összehasonlítás megkönnyítésére, az ügyletek elszámolása azonban forintban történik.

A kontraktusok fizikai szállításúak, ami azt jelenti, hogy a futamidő lejártakor a vételi pozícióban lévő befektetők ténylegesen megvásárolják az aranytömböket, míg az eladóknak ezzel egy időben szállítási kötelezettségük keletkezik. Lejáratkor a fizikai teljesítés során az eladónak az arra feljogosított hitelesítő intézmények (a MetalArt Rt. és a Nemesfém Hitelesítő Intézet) valamelyikébe kell az aranytömböket beszállítania, amely akkreditált vizsgálatot követően minőségi bizonyítvánnyal tanúsítja az aranytömb minőségét.

A tömb innen közvetlenül a közraktárba kerül, amely a nála elhelyezett aranytömbökre közraktárjegyet bocsát ki. A tőzsdei ügyletek teljesítése gyakorlatilag ezekkel a papírokkal történik. A közraktárjegy ellenében az aranytömbök bármikor elvihetők a közraktárból.

A kontraktus színarany minőségre, vagyis 99,99 százalékos tisztaságú aranyra vonatkozik, ám ettől nagyon kevéssel eltérő, 99,5 százalékos tisztaságú is elfogadható, persze ilyenkor a ténylegesen fizetendő árnál figyelembe veszik a minőségi eltérést.

A kontinensen Budapest mellett jelenleg kizárólag Isztambulban folyik tőzsdei aranykereskedés, mivel azonban Törökország nem EU-tag, ezért az ott kötött ügyletekre nem vonatkozik a kedvező, nullaszázalékos forrásadó, az uniós tőzsdéken kötött ügyletek esetében ez jelentős vonzerőt jelent a befektetők számára. További kedvezményt jelent a tőzsdei kereskedésnek, hogy az itt vásárolt arany befektetési célúnak minősül, azaz nem terheli áfafizetési kötelezettség - írja hétfői számában a Világgazdaság.