Háromszoros mikrohitel 18 nap alatt

Vágólapra másolva!
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a napokban 5 millióról 15 millió forintra emelte a Mikrohitel Plusz Programban igényelhető összeg felső határát és 18 nap alatt elbírálja a beérkezett hitelkérelmeket.
Vágólapra másolva!

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a napokban 5 millióról 15 millió forintra emelte a Mikrohitel Plusz Programban igényelhető összeg felső határát és 18 nap alatt elbírálja a beérkezett hitelkérelmeket.

A megemelt hitelt a vállalkozók március 9. óta igényelhetik a helyi vállalkozás-fejlesztési központoknál. A 18 napos határidő betartása pedig a bank ügynökhálózata és megújult informatikai rendszere segítségével történik. Minderről Aladics Sándor vezérigazgató-helyettese beszélt hétfőn egy mikrovállalatok finanszírozásáról szóló konferencián.

A vezérigazgató helyettes elmondta: a "Sikeres Magyarországért" hitelprogram keretében eddig több mint 203 milliárd forintot vettek fel a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások, de még több mint 341 milliárd forint szabad hitelkeret áll rendelkezésre a kölcsönért folyamadó kis és közepes cégeknek. Ezek nagyon kedvező kamatozású, leginkább az Euribor alapú hitelkonstrukciók, amelyek lényegesen kedvezőbb költségűek, mint a kereskedelmi bankoktól felvehető vállalkozói kölcsönök.

A vezérigazgató-helyettes arról is beszámolt, hogy a Magyar Fejlesztési Bank a Mikrofinanszírozási Hálózat, a megyei és a fővárosi vállalkozásfejlesztési alapítványok közreműködésével létrehozott ügynöki társaságok már most behálózzák az országot és a követkjező városokban vannak jelen: Budapest, Nyíregyháza, Debrecen, Miskolc, Békéscsaba, Szekszárd, Szolnok és Szentes.

A vállalkozás-fejlesztési alapítványok a mikro-vállalkozásoknak általános információkat adnak és a programhoz kötődő alapszintű tanácsadást is végeznek, díjmentesen. Az ügynöki társaságok feladata a hitelezés technikai bonyolítása, a hitelkérelmek tartalmi és alaki ellenőrzése. A hitelkérelmeket elektronikus úton nyújtják be az MFB Hitelezési Igazgatóságára.

Az elmúlt néhány hónap az engedélyek beszerzésével és az informatikai rendszer beüzemelésével telt, miközben a "próbaüzem" során több mint 900 millió forint összegű igény érkezett a mikro-vállalkozóktól. - emelte ki a vezérigazgató-helyettes a bank által jegyzett Mikrohitel Plusz beindulásának tapasztalataiból.

Az adatgyűjtő és értékelő informatikai rendszer biztosítja a hitelkérelmek gyors átfutását, így egy-egy kérelem bírálata akár 18 nap alatt megtörténhet. - Úgy gondoltuk, hogy a hazai mikro- és kisvállalkozások létszám-növekedési dinamizmusát a fejlesztési forrásoknak is követniük kell.

Aladics Sándor szerint a hitelprogram iránti érdelődést fokozza, hogy a kedvezményes kamatozású hitel igényelhető összegét az MFB Rt 5 millióról 15 millió forintra felemelte, mely összeget március 9-e óta igényelhetik a mikrovállalkozók a Helyi Vállalkozásfejlesztési Központoknál.

A legnagyobb érdeklődés eddig a fővárosban volt, az elfogadott kérelmek 76 százalékát a budapesti ügynökcég adta be. A legtöbb módosítás oka a fedezethiány vagy annak kiegészítése volt, ténylegesen a hitelkérelmek 2 százalékát utasították el. A kérelmek kb. 60 százaléka ingatlanépítésre, -vásárlásra , -fejlesztésre érkezett, berendezések, gépek beszerzési igénye 30 százalékot tett ki.

Radnai György, a Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója a rendezvényen beszámolt arról, hogy tavaly 165 milliárd forint összegű új garanciát biztosított a cég a különböző kereskedelmi bankok által kiközvetített vállalkozói kölcsönökhöz, összességében az kölcsönök 70 százalékát mikro- és kisvállalkozások vették fel.

A Hitelgarancia Zrt. terveiben az szerepel, hogy idén az összesített garanciaállománya akár 300 milliárd forintra is felfuthat a tavalyi összesen több mint 220 milliárd forintról, és ezzel az elmúlt évi 300-320 milliárd forintos a kis- és középvállalati szektornak nyújtott, a társaság garanciájával kiközvetített hitelállomány 2006-ban 400 milliárd forint feletti összegre is bővülhet.