Olvadó BUX, erősödő Mol és MTelekom

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 81,51 pontos csökkenéssel, 22.817,32 ponton zárt kedden, a hétfői záró értékhez képest ez 0,36 százalékos gyengülés.
Vágólapra másolva!

A részvénypiac forgalma alig érte el a 15,5 milliárd forintot. A vezető részvények közül erősödni tudott a Mol és a Magyar Telekom, gyengült az OTP és a Richter az előző napi záráshoz viszonyítva. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 29,03 ponttal, 1,37 százalékkal 2.084,55 pontra csökkent.

Herczenik Ákos, a Takarékbank elemzője elmondta, hogy a pesti börze hasonlóan teljesített a közép-európai tőzsdékhez, és továbbra is lefelé tartó trend várható.A szakember nem tart heves zuhanástól, de a jelenleginél nagyobb mértékű gyengülés is elképzelhető az amerikai jegybank szerepét betöltő FED március 28-iki kamatdöntő üléséig.

A piacok szinte tényként kezelik a jelenleg 4,50 százalékos alapkamat 25 bázispontos megemelését, ami a részvényekből az állampapírok malmára hajtja a vizet. A tízéves amerikai kincstárjegy hozama máris megnőtt, a jövő heti kamatdöntéshez fűzött kommentár pedig jelezheti a májusi amerikai kamatdöntés irányát is.

A keddi kereskedésből Herczenik Ákos kiemelte a Magyar Telekom teljesítményét, a távközlési papír viszonylag nagy, 2,1 milliárd forintnyi forgalmat bonyolított le, árfolyama 14 forinttal, 1,44 százalékkal 984 forintra emelkedett.

A Mol 5,4 milliárd forintos forgalomban 90 forinttal, 0,42 százalékkal erősödött, 21 690 forinton fejezte be a kereskedést. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 1,02 százalékkal 7 740 forintra csökkent, a bankpapírral, mintegy 5 milliárd forint értékben kereskedtek.

A gyógyszerpapírok alacsony forgalmat bonyolítottak le kedden, csökkenő árfolyamon. A Richter 375 forinttal, 0,87 százalékkal esett, záráskor 42 500 forintot értek a társaság részvényei, forgalmuk 1,5 milliárd forint volt. A másik gyógyszerpapír, az Egis 1245 forinttal, 3,94 százalékkal 30 355 forintra gyengült, 0,4 milliárd forintos forgalomban.