Kóka: Változik a beruházások támogatása

Vágólapra másolva!
A jövőben nagyobb támogatást kapnak a szolgáltatásba, a magas hozzáadottérték-termelésbe fektető vállalatok, illetve a foglalkoztatási gondokkal küzdő régiókban beruházó cégek - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter kedden Budapesten.
Vágólapra másolva!

A miniszter azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy tárgyalt többek között az ExxonMobil, az IBM ISSC, a Diageo, a Cisco-Getronics, a Jabil, az SAP, az Európai Divat Szolgáltató Kft., a Convergys, a BuW, az EDS és a TATA Consultancy Services képviselőjével.

Kóka János elmondása szerint ezek a vállalatok az utóbbi másfél évben körülbelül 8 ezer új munkahelyet teremtettek Magyarországon, és 85 milliárd forintos beruházást hajtottak végre. Csak az utóbbi öt hónapban 4,5 ezer új munkahely jött létre nemzetközi befektetők által a szolgáltató szektorban.