Megszületett a bérmegállapodás a paksi atomerőműben

Vágólapra másolva!
Megszületett a bérmegállapodás a paksi atomerőműben csütörtök délután. A szakszervezeteknek annyit sikerült elérni, hogy a korábbi  5 százalékos béremelési tervet 7,2 százalékra emeltették a munkáltatóval.
Vágólapra másolva!

A megállapodást a négy szakszervezet közül három írta alá - mondta el Mittler István, az atomerőmű kommunikációs főosztályvezetője. A Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete, az Atomerőmű Ifjúsági Szervezete és a Munkástanács, azzal a kiegészítéssel szignózta a megállapodást, hogy az akkor lép hatályba, ha az aláíró szakszervezetek illetékes fórumai és a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója is jóváhagyta.

A megállapodás a 2005-öshöz képest - a személyi jövedelemadó módosító hatását is beleszámítva - 7,2 százalékos bruttó keresetnövekedést jelent a kiszivárgott információk szerint. Ezt azonban az atomerőmű kommunikációs főosztályvezetője nem erősítette meg. A megállapodás részleteiről a felek csak akkor nyilatkoznak, ha az érvénybe lép - mondta Mittler István. A vezetőség korábban 5 százalékos átlagkereset növekedést és az ezen felüli, közel 1 millió forintos, éves szociális és jóléti juttatást akart adni a dolgozóknak.

A hónap eleje óta folytak a bértárgyalások az atomerőműben, ahol hétfőn sztrájkba lépett követelései elérése érdekében a három reprezentatív szakszervezete egyike, a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete. A MÉSZ a műszakos munkavállalók részére 15 százalékos bérfejlesztést, valamint a társaság idei üzleti tervének túlteljesítéséből származó, adózott eredmény felének a munkavállalók közötti, keresetarányos elosztását követelte. A sztrájkot, amelynek során a cég egy dolgozójának felmondott, a szakszervezet kedden fejezte be.

Korábban Kovács József vezérigazgató arról számolt be, hogy a másik két reprezentatív, illetve az egy nem reprezentatív szakszervezet béremelési követelése 8 százalék volt. Az éves bérmegállapodást viszont csak a három reprezentatív szakszervezettel tudja megkötni a cég. Amennyiben az erőmű meg kíván felelni a piaci elvárásoknak is, nem teljesíthet irreális bérköveteléseket - jelentette ki a vezérigazgató.

A bérmegállapodás, ha azt valamennyi szakszervezet és a munkáltató is aláírja, a kollektív szerződés részévé válik.