Erősödött a forint a bankközi devizapiacon

Vágólapra másolva!
Erősödött a forint a bankközi devizapiacon hétfőn, az eurót négy óra tájban 263,20/30 forinton jegyezték, több mint másfél forinttal gyengébben a pénteki 265,50/60 forintnál.
Vágólapra másolva!

A forint 85 bázisponttal 6,77 százalékra erősödött a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.

A kereskedők szerint főleg a nap első felében volt kiegyensúlyozott kétoldalú kereskedés, a kora délutáni órákig a forint erősödött, azt követően azonban a zloty gyengülése magával húzta a magyar valutát is. Az euróval 262,40 és 264 forint között kereskedtek a nap folyamán.

A piacon úgy vélik, hogy a forint erősödése elsősorban technikai jellegű volt, a magyar parlamenti választások előtt sok befektető zárta euróeladási pozícióit.

A délután második felének fordulatát részben a zloty gyengülése váltotta ki, részben pedig a tízéves amerikai és német államkötvény hozamának az emelkedése okozta. Ezeket a lejáratokat az utóbbi időben kitüntetett figyelemmel kíséri a piac, mert a hozamszintjük mozgásából a jegybanki kamatszintek alakulására próbálnak következtetni.

Nem kizárt, hogy az Európai Központi Bank csütörtökön a jelenleg 2,50 százalékos euró övezeti kamatot 25 bázisponttal felemeli, az amerikai kamat pedig májusban elérheti az 5 százalékot a jelenlegi 4,75 százalékkal szemben.

A dollárral hétfőn délután 218,20/40 forinton kereskedtek, egy forinttal a pénteki 219,20/35 forint felett.

Az állampapírok másodpiacán fél háromkor megállapított benchmarkok még minden lejáraton csökkenést mutattak a forint erősödésének hatására, mert csökken az MNB kamatemelésének esélye.

Az egy év alatti lejáratokon 4-5 bázisponttal 6,23-50 százalékra, a 12 hónaposon 15 bázisponttal 6,65 százalékra, a háromévesen 17 bázisponttal 7,10 százalékra, az 5-10 évesen 4 bázisponttal 7,7-12 százalékra, a 15 éves pedig 7 bázisponttal 6,87 százalékra csökkent a referenciahozam hétfőn. A délután második felében azonban visszafordultak a hozamok is a forint gyengülésével párhozamosan, és a pénteki szint közelében zártak.