Áramlik a tőke a befektetési alapokba

Vágólapra másolva!
A befektetési alapok összvagyona márciusban 2,5 százalékkal gyarapodott, és elérte a 2071 milliárd forintot - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ).
Vágólapra másolva!

A befektetési alapok márciusban 38 milliárd forint új tőkebefektetést vonzottak és mintegy 12,5 milliárd forintnyi hozamot értek el. A leggyorsabban a garantált alapok nőttek, lassult az ingatlanalapok növekedése, míg a kötvényalapokból folytatódott a tőkekivonás. A BAMOSZ-tagok március végén összesen 180 alapot kezeltek.

Márciusban három új garantált alap indult, kettő futamideje pedig lejárt, így a hónap végén 39 alap létezett. A garantált alapok vagyona márciusban 14,3 százalékkal nőtt, a hónap végén meghaladta a 119 milliárd forintot, ami az összvagyon 5,8 százaléka. A havi növekményből 13,7 milliárd forint volt az új befektetés, 1,2 milliárd forint pedig a hozam.

Az ingatlanalapok növekedése a korábbi hónapokhoz képest lassult, vagyonuk mindössze 1,5 százalékkal nőtt, és a hó végére 404 milliárd forintot ért el, ami az összvagyon 19,5 százaléka. Az ingatlanalapokban 1,6 milliárd forintot helyeztek el a befektetők márciusban, az alapok teljesítménye pedig 4,4 milliárd forintot tett ki. A hazai ingatlanalapok alapjainak növekedése 0,4 százalékos volt márciusban, vagyonuk a hónap végén meghaladta a 76 milliárd forintot.

A kötvényalapoknál márciusban is folytatódott a - február kivételével - október óta tartó tőkekivonás, a befektetők 56 milliárd forintot vontak ki. A hozamok összességében 600 millió forinttal növelték a vagyont, ami így 515 milliárd forint volt a hó végén, 9,8 százalékkal alacsonyabb a februárinál. Csak a hazai hosszú kötvényalapok havi hozama volt negatív márciusban.

Az előző két hónapot messze meghaladó mértékű tőke áramlott márciusban a pénzpiaci alapokba. A befektetők egy hónap alatt 51 milliárd forint tőkét fektettek be, a hozamok pedig további 2,2 milliárd forinttal növelték a vagyont. A pénzpiaci alapok vagyona március végére 667 milliárd forintot ért el, a havi növekedés 8,7 százalékos volt.

A részvényalapok 9,2 százalékkal nőttek márciusban, az új befektetések 13,5 milliárd forinttal, a hozamok pedig 3,7 milliárd forinttal növelték a vagyont. A részvényalapokban 205 milliárd forint volt a hó végén. A leggyorsabban a globális részvényalapok nőttek, a hazai részvényekbe fektető alapokat viszont csekély mértékű tőkekivonás és negatív hozam jellemezte.

A vegyes alapok vagyona 13,2 százalékkal 93 milliárd forintra emelkedett. Ezek az alapok második hónapja több mint 10 milliárd forintnyi friss tőkét vonzottak, hozamnövekedésük pedig mintegy félmilliárd forintot tett ki.