Nem kedvez ugyan a magyar gazdaságnak a magas olajár, de drámai hatás sem várható - mondta Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója.

Csütörtök reggel esett a nyersolaj ára a kőolaj szabadpiacán, miután az amerikai nyersolajkészletek nyolc éves csúcsra növekedtek. A kereskedőket azonban változatlanul nyugtalanítja az iráni atomvita azután, hogy az Európai Unió és Oroszország is csatlakozott az USA-hoz a teheráni dúsított urán előállításáról szóló bejelentés elítélésével. Az északi-tengeri Brent típus, júniusi szállításra, csütörtök reggel 31 centet esett a szerdai, napközbeni 69,55 dolláros csúcsáról.

Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója szerint nem várható, hogy a kőolaj ára tartósan 70 dollár fölött legyen. Az idei évre azonban, a korábban prognosztizált 58 dolláros átlagár helyett 60-65 dolláros árat valószínűsít az első három és fél hónap adatai alapján. Hozzátette, hogy míg tavaly az olaj ára 40-45 százalékkal emelkedett, addig idén, várhatóan 15-18 százalékos lesz drágulás.

A kőolajárak nem rontanak a hazai makrogazdasági helyzeten - vélte az ügyvezető igazgató. Az infláció alakulását ugyan nem segíti, de a kedvező trendet sem változtatja meg érdemben. Várhatóan a választások utáni költségvetési kiigazításnak jelentősebb inflációs hatása lesz, ezért a második félévre 3-3,5 százalékos fogyasztóiár-növekedést prognosztizál, ám ezt - mint mondta - a piac már bekalkulálta. Hegedűs Miklós szerint tartható az idei évre előre jelzett 2,5 százalékos, átlagos infláció.

Az üzemanyagárak alakulásával kapcsolatban az ügyvezető igazgató elmondta: a jelenlegi magas árszintnek már keresletet visszatartó hatása is van, így a lakosság fogyasztásában az üzemanyag súlya csökken. Tavaly a lakosság benzinfogyasztásának bővülése 1 százalék alatt volt a teljes fogyasztáson belül, ami várhatóan nem változik jelentősen idén sem. Hegedűs Miklós szerint a dízel fogyasztása idén 6-7 százalékkal nőhet elsősorban a dinamikusan bővülő közúti szállítás miatt.

Komoly korlátnak tartja viszont a szakértő azt, hogy a szállítási ágazatban jelentős verseny van, ezért nem egyszerű áthárítani a fogyasztókra a magasabb árakat.

A világgazdaságban meginduló konjunktúra folyamatokat nem erősíti a magas olajár, de nem is tudja megállítani - tette hozzá. "Nem hoz olyan drámai átrendeződést, ami semlegesítené az induló konjunktúra pozitív hatásait" - mondta Hegedűs Miklós.