A reálkereset 5,6 százalékkal nőtt

Vágólapra másolva!
Az idén január-februárban a reálkereset 5,6 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva, a fogyasztói árak 2,6 százalékos növekedésével számolva.
Vágólapra másolva!

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 752 ezer volt 2006 első két hónapjában. Ez 0,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az idei év első két hónapjában a nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 7,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 8,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 9,1 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 5 százalékkal emelkedett, míg a nettó keresetek 9,5 százalékkal, illetve 6,7 százalékkal növekedtek.

A nemzetgazdasági átlagos nettó átlagkereset 114 800 forint volt. Ezen belül a fizikai foglakozásúaké 80 100, a szellemi foglalkozásúaké pedig 153 800 forint.

A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 184 000 forint volt, ami 7,3 százalékkal haladta meg az előző év január - februárit. A munkajövedelem kereseten felüli része, 2006 első két hónapjában átlagosan 4,1 százalékot tett ki.