Tovább alkudozik az E.ON és a Gazprom

Vágólapra másolva!
Három nappal az orosz-német csúcstalálkozó előtt az orosz Gazprom és a német E.ON még mindig alkudozott arról, hogy miképpen osztozzanak egy nyugat-szibériai gázkitermelő- és egy magyarországi gázértékesítő-üzleten.
Vágólapra másolva!

Az E.ON a magyar Moltól megvett Földgázellátó és Földgáztároló 40 százalékát vagy bulgáriai, lengyelországi és csehországi paketteket kínált az orosz monopóliumnak a nyugat-szibériai Juzsno-Russzkoje gázmező kiaknázására létrehozott Szevernyeftgazpromban való részesedés fejében - jelentette a Vedomosztyi című moszkvai lap.

A Gazprom azonban 50 százalék mínusz egy részvényt igényelt a két magyar cégben, amibe az E.ON nem ment bele. A tárgyalások itt megakadtak. A végleges megállapodás bejelentését a szerdán és csütörtökön Tomszkban esedékes orosz-német csúcsra tűzték ki.

A megállapodás háromoldalú. A Gazprom tavaly szeptemberben két német partnerrel - az E.ON Ruhrgas mellett a BASF Wintershallal - társult a Balti-tenger mélyén, a Finn-öböltől a német Greifswaldig tervezett gázvezeték építésére. Az Észak-európai Gázvezeték Társaságban a Gazprom 51, két partnere 24,5-24,5 százalékkal rendelkezik.

Az eredeti tervek szerint a BASF és az E.ON egyenlő arányban osztozik az (észak-európai vezetéket megtölteni hivatott) Szevernyeftgazprom 50 százalék mínusz egy részvényén. A részvényeket a Gazprom tavaly áprilisban a BASF Wintershallnak adta át. Ennek fejében növelte a 35 százalékról 50 százalék mínusz egy részvényre részesedését a Gazprom és a Wintershall közös németországi szállítócégében, a Wingasban.

A Gazprom, a Vedomosztyi szerint, azonban most arra hajlik, hogy a BASF Wintershallnak 35 százaléka legyen a Szevernyeftgazpromban. Cserébe a Wingasban lévő Gazprom-részesedés növelését kéri, és az Európán kívüli (észak-afrikai) kitermelő üzletrészeket, amelyekről korábban nem esett szó.

Az E.ON azonban nem éri be a Szevernyeftgazprom 15 százalékával, és minél nagyobb hányadot akar belőle. Annál is inkább, mert német oldalon az E.ON-nak kell kárpótolnia a Gazpromot - többek között Magyarországon - azért, mert az orosz cég részesedése elvileg újra zsugorodna valamelyest a Wingasban, amikor a német felek megosztják egymás között a Szevernyeftgazprom rájuk jutó felét.

A Gazprom közel áll ahhoz, hogy megszerezze a Concord Power társaság ellenőrző pakettjét, amely egy erőművet épít a Greifswaldtól nem messze lévő Lubminban.

Az üzletek a Gazpromnak abba a stratégiai törekvésébe illeszkednek, hogy bekapcsolódhasson az európai végfogyasztók kiszolgálásába. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint az energiabiztonságot éppen az orosz és európai cégek tulajdoni összefonódása garantálhatná. A Gazprom beengedi partnereit kitermelésébe, míg az európaiak beengednék a vállalatot a belpiaci szállításba, feldolgozásba, értékesítésbe.

Mindamellett az európai sajtóban a múlt héten hullámokat vert a már a Kreml többségi ellenőrzése alá került, terjeszkedő Gazprom monopóliumnak az a fenyegetőzése, hogy a jövőben más piacokra orientálódik, ha az európaiak korlátozzák bejutását a magukéra.

A szakértők zömmel a Gazprommal való együttműködés folytatása mellett foglaltak állást. Egyben szorgalmazták exportmonopóliumának megszüntetését és a meglévő vezetékrendszeréhez való szabad hozzáférést, az európai cégek kitermelő beruházásainak lehetővé tétele mellett.